Gedeon napja van. | 2024.03.28

Külügyi államtitkár: a határon túli magyarok boldogulása a nemzet boldogulását is jelenti

2016-07-05 09:19:22

A határon túli magyarok boldogulása a nemzet boldogulását is jelenti egyben, ezért is tartja fontosnak a kormány segíteni a megmaradásukat a szülőföldjükön - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem július 5. és 10. között ismét megrendezi határon túli, magyar anyanyelvű egyetemistáknak a 21. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet.

Az eseménysorozat megnyitóján az államtitkár kiemelte: ez a kezdeményezés komoly szerepet tölt be abban, hogy a magyar nemzet összekovácsolódjon, és akiknek az otthon és a haza földrajzi értelemben elválik egymástól, otthonra találhatnak most itt, Budapesten. Szabó László úgy véli, a részt vevő diákok tudásának piaci értékét növeli, hogy itt magyarul is tanulhatnak. Azt kérte a hallgatóktól, hogy hazatérve Magyarország nagyköveteként tekintsenek magukra és képviseljék a magyar nemzetet. Kitért arra: a kormány a külgazdasági kapcsolatok fejlesztését a Kárpát-medencében prioritásnak tekinti, ezt mutatja, hogy az elmúlt időben sok határátkelőt nyitottak meg és nyitnak a jövőben is. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kulturális önazonosság megélésének egyik legfontosabb terepe a határon túli magyarok számára a magyar nyelvű felsőoktatás, amely a jövő értelmiségképzése szempontjából is nagyon lényeges terület. Az államtitkár a nehézségek között sorolta fel a változó jogszabályokat, a demográfiai helyzetet, az intézmények akkreditációs nehézségeit és a finanszírozást. A mindenkori magyar kormány feladata e problémák megoldása, és a jelenlegi kormány ezt szívügyének is tekinti - mondta. Hozzátette: egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben kell gondolkodni. Palkovics László oktatási államtitkár hangsúlyozta: a magyar tudományos együttműködés erősítésében komoly szerepe van az ELTE-nek. Úgy véli, a nyári egyetem hatékonyan segít abban, hogy a fiatalok képezhessék magukat egy-egy speciális területen. Az államtitkár továbbá ismertette azokat a kezdeményezéseket, intézkedéseket, amelyekkel segítik a határon túli fiatalok oktatását, képzését és a magyar oktatás versenyképessé tételét. L. Simon László, a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár köszöntőjében azt kívánta a diákoknak, hogy életre szóló élményeik kapcsolódjanak az ELTE-hez és a nyári egyetemhez. Mezey Barna, az ELTE rektora arról beszélt, hogy az elmúlt időben bebizonyosodott: ha sikert érünk el mi, magyarok, nem feledkezünk meg egymásról, a siker az egész közösségé, és amikor van mit ünnepelni, akkor az összetartozásunkat is képesek vagyunk a maga teljességében megélni. Fontos lenne a bajban, nehézségek között is ugyanezt tanúsítani - mutatott rá. A rektor felidézte: annak idején az alapító gondolat az volt, hogy egy olyan kapcsolati háló alapja legyen a nyári egyetem, amely átnyúlik a határokon és összeköti a magyar értelmiséget. Fontos cél az is, hogy a magyar hallgatóknak a magyar tudományos és szaknyelvet megpróbálják átadni, továbbá a tudomány legfrissebb eredményeit összefoglalják nekik - közölte. Hozzátette: idén több mint 160 fiatal vesz részt a rendezvényen. Szalay-Bobrovniczky Alexandra budapesti főpolgármester-helyettes azt emelte ki, hogy már 21. alkalommal rendezik meg a nyári egyetemet, amelynek célja annak biztosítása, hogy a határon túl élő magyar egyetemisták az anyaországban magyar nyelven képezhessék tovább magukat és kapcsolatokat építhessenek. Budapest fontos oktatási és sokszínű kulturális központként kiváló helyszín ehhez - mondta. A nyári egyetemi program négy szakmai szekciója (természettudományi, informatikai, jogi és humán) lehetőséget kíván teremteni arra, hogy Erdély, a Felvidék, Kárpátalja és a Délvidék magyar ajkú hallgatói anyanyelvükön képezhessék tovább magukat szaktárgyuk egy-egy speciális területén. A rendezvénnyel párhuzamosan zajló ELTE Határon Túli Intézmények Fóruma szakmai programon az egyetem és külhoni partnerintézmények vezetői egyeztetnek a felsőoktatási kapcsolatok fejlesztéséről, további együttműködési és pályázási lehetőségekről.