Rudolf napja van. | 2024.04.17

Brexit - Kaczynski: szükséges az Európai Unió reintegrációja

2016-07-02 14:37:00

 

A brit népszavazás utáni első uniós javaslatok az Európai Unió (EU) további "dezintegrációját" eredményezhetik, Lengyelországnak ezzel szemben a "reintegrációt" kell szorgalmaznia - jelentette ki a kormányzó Jog és Igazság (PiS) elnöke szombaton Varsóban.

 

    Jaroslaw Kaczynski a PiS tisztújító kongresszusán mondott beszédet, amelyen a párt a következő három évre új elnököt választ. 
    A párt külpolitikai koncepcióját összefoglaló részben Kaczynski elmondta: a múlt csütörtöki brit népszavazás eredménye "aggasztó", az integráció széteséséhez (dezintegrációjához) vezethet. 
    Európa további széthullását gerjesztőnek minősítette azokat a javaslatokat is, amelyeket az EU hat alapító tagállama (Németország és Franciaország külön is) közvetlenül a Brexit után megfogalmazott. Vezető lengyel politikusok az utóbbi napokban úgy vélekedtek: ezek a javaslatok az EU további föderalizálását és bürokratizálását okoznák, korlátoznák a tagállamok szuverenitását. 
    Kaczynski úgy értékelte: a fennálló helyzetre Lengyelországnak "ezzel éppen ellentétes koncepcióval", mégpedig a "reintegráció" szorgalmazásával kell válaszolnia. Hozzátette: ennek megvalósulására van esély, de "csak abban az esetben, ha az unió megváltozik".
    "Elszántan kell cselekednünk" - hangsúlyozta, megjegyezve: nem szabad megengedni, hogy az EU szétessék.
    Aláhúzta: a lengyel társadalom továbbra is többségében EU-párti, és a PiS is az. "Mi azonban a nemzetek unióját akarjuk, amelyben valóban érvényesítik a szubszidiaritás elvét" - tette hozzá.
    A PiS kongresszusával egyidejűleg a fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) programkonferenciát tart. Az ott felszólaló Grzegorz Schetyna pártelnök azzal vádolta a PiS-t, hogy képviselői örültek a Brexitnek. Schetyna ezt "nagy veszélynek" minősítette Lengyelország EU-tagságára nézve, és azt javasolta: alkotmányban kell rögzíteni a lengyel uniós tagságot, "hogy senkinek soha eszébe ne jusson, hogy az országot az EU-ból kivezesse".