Andrea napja van. | 2024.04.18

Megkezdődött a V. SzamosFeszt fesztivál a szatmári Cégénydányádon

2016-07-02 14:19:00

 

Az ünnepélyes megnyitóval megkezdődött szombaton az V. SzamosFeszt népzenei, néptánc és gasztronómiai fesztivál a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádon, a vasárnapig tartó programsorozatot hungarikumkiállítás, élménytúrázások és zenei koncertek színesítik.

 

    A Fehérgyarmat melletti község református templomában, az ünnepi istentisztelettel együtt megtartott megnyitón Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke beszédében elmondta, a fesztivál ma már nemcsak az itt élő embereknek szól, hanem országosan elismert eseménnyé nőtte ki magát.
    A mintegy hétszáz lelkes község köszöntése, az Adj' Isten Szatmárban! turisztikai branddé vált és bevezetése óta eltelt másfél évben négy turisztikai díjat nyert el - hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke "telitalálatnak" nevezve a szlogent, mivel szavai szerint az egyben a térség felemelkedését is segíti. Hozzátette, a mondatban rejlő gondolatokat összefogással tettekké tudták formálni a cégénydányádiak.
    Ez a kis falu megmutatta, hogyan lehet kreatív ötletekkel, jó elgondolásokkal élhető életet teremteni és boldogulni - fogalmazott a megnyitón Jakab István.
    A megnyitót követően Jakab István és Kelemen Róbert, Cégénydányád polgármestere a díszpolgári címeket és a települési emlékérmeket adtak át.
    A helyi Kende-kúria parkjában szombaton lovasíjász bemutató, fonóház és könnyűzenei koncertek várják az érdeklődőket. Vasárnap rendezik a hungarikumkiállítást a kúriában, de lesz kézműves vásár, kézműves udvar, lovasszekér- és kerékpártúra, népzenei és néptánc együttesek lépnek fel, este pedig színházi előadást tartanak.
    A fesztivál teljes bevételét a júniusi szatmári jégverésben megsérült zajtai házak tulajdonosainak megsegítésére ajánlották fel a szervezők.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány