Csongor napja van. | 2024.04.16

Osztrák államfőválasztás - Ausztria nevetségessé tette magát a nemzetközi politika színterén az osztrák sajtó szerint

2016-07-02 08:42:00

 

Ausztria nevetségessé tette magát a nemzetközi politika színterén -  fogalmazott az osztrák sajtó annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság pénteken ismertette döntését, miszerint meg kell ismételni az elnökválasztás második fordulóját.

 

    A Die Presse című osztrák konzervatív lap online kiadásában  megjelent elemzés szerint egyedül az alkotmánybíróság és a jogállamiság intézménye nyert a helyzettel, azonban mindenki más veszített,  különös tekintettel  Ausztria nemzetközi megítélésére.  
    Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kettős győzelmet ünnepel, hiszen a párt sikeres alkotmánybírósági beadványa által nemcsak újabb esélyt kapott jelöltjük Norbert Hofer, hanem az FPÖ megmutatta, hogy a jelenlegi szociáldemokrata-néppárti vezetésű rendszer nem működik - olvasható a Der Standard című osztrák liberális lap kommentárjában. 
    A lap online felületén megjelent másik elemzés arról szól, hogy a választási előírások átalakítására van szükség. A lap főszerkesztője Alexandra Föderl-Schmid úgy véli, hogy az alkotmánybíróság "történelmi döntésével" példát statuált a "nemtörődömség és a hanyagság ellen". "Ausztria felsült, ezért mindennek logikus következménye, hogy nemzetközi megfigyelők érkezzenek a következő választásra" - írja a szerző.
    Az Österreich című osztrák lap főszerkesztőjének véleménycikke Ausztriát "banánköztársasághoz" hasonlítja. Wolfgang Fellner által jegyzett kommentár kiemeli, hogy az adófizetők számára nemcsak drága lesz az új szavazás, hanem megismétlődik az a választási küzdelem, amely egyszer már megosztotta az országot.   
    Peter Filzmaier politológus szerint történelemi jelentőségű a pénteki döntés az osztrák választások és a modern demokrácia történetében egyaránt. Az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) nyilatkozó szakértő szerint a választási szabályokat nem szabad hanyag módon kezelni, egyúttal komolyabban kell venni a választási bizottságok tagjainak képzését is.  
    Hans Bürger, az ORF belpolitikai szerkesztőségének vezetője szerint  a ajelenlegi helyzetben nem lehet  optimistának lenni, csak ha a megismételt választás és az azt követő időszak problémamentesen lezajlik, akkor mondható, hogy Ausztria "kitűnően megoldotta a helyzetet".
    Bürger szerint a két politikai oldal között nem lesz megnyugvás, hiszen az egyik megerősödve és igazolva érzi magát. Kifejtette: így a kormány számára még nagyobb lesz a kihívás, hogy ne a belső vitákra koncentráljon. A szakértő úgy látja, hogy a kampány hajrájában majd a kormánynak kell ellátnia azt a "kiegyenlítő szerepet", amelyet egy  regnáló államfő töltene be.  
    A szakértő szerint a két jelölt számára nem lesz szükség hagyományos értelemben vett intenzív választási kampányra, hiszen már a szavazók előtt ismert a portréjuk és programjuk. Úgy vélte: a május óta történt politikai események, főként az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból elhatározott  kilépése (Brexit) lehet további témája a kampányuknak. 
    Az államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt nyert, a voksok 50,35 százalékát szerezve meg, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert. A szavazs megismétlésére ősszel kerülhet sor.