Emma napja van. | 2024.04.19

MNB: lezárult az MKB értékesítése

2016-06-30 11:57:38

A nyertes konzorcium tagjai befolyásszerzésének engedélyezésével és a vételár kifizetésével sikeresen lezárult az MKB Bank értékesítése - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.

    A közlemény szerint az MKB Bank Zrt. szanálási eljárásában az MNB az összes szükséges intézkedést végrehajtotta, a szanálási célok teljesültek. Így az MNB, mint szanálási hatóság a szanálási eljárást 2016. június 30-val megszünteti, az MKB Bank feletti tulajdonosi jogosultságokat ezt követően már az új részvényesek gyakorolják.
    Az MKB Bank új tulajdonosai a Blue Robin Investments S.C.A., a METIS Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár által alkotott konzorcium résztvevői 45-45-10 százalékos arányban, a vételár 37 milliárd forint volt.
    A közlemény felidézi: az MNB szanálási feladatkörében eljárva 2014. december 18-án rendelte el az MKB szanálását.
    Első lépésként a kritikus helyzetért felelős, jelentős kitettséget képviselő, toxikus kereskedelmi ingatlanhitel-állományt választotta le. Ennek keretében 130 milliárd forintnyi kitettséget értékesített a piacon közel 100 milliárd forintos tranzakciós áron.
    A piacon nem értékesíthető 214 milliárd forintnyi bruttó hitelállományt a Szanálási Alap kizárólagos tulajdonában lévő MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő (MSZVK) Zrt.-re ruházta át a piaci értéknél magasabb - közel 100 milliárd forintos - tranzakciós áron, hogy az MKB tőkehelyzete stabilizálódjon. (Az MNB korábban közölte, az MKB 32,1 milliárd forint támogatásban részesült azáltal, hogy a toxikus portfóliót a piaci ár felett, tényleges gazdasági értéken vásárolta meg az MSZVK.)
    Az átruházott eszközökért kapott ellenérték és azok piaci értékének a különbözete az európai uniós jog alapján állami támogatásnak minősült, amit az Európai Bizottság 2015 decemberében a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősített és jóváhagyott, a működőképesség helyreállítására vonatkozó szerkezetátalakítási lépésekkel és a megtisztított bank életképességét biztosító középtávú üzleti tervvel együtt. Az MNB a támogatás ellentételezéseként az MKB összes részvényét átruházta az MSZVK-ra.
    A szanálási eljárás keretében leválasztották a kereskedelmi banki alaptevékenységet nem szorosan kiegészítő, tőkét és finanszírozást lekötő befektetéseket is. Eladták az MKB biztosítókban meglévő majdnem teljes részesedést, az MKB Euroleasing Csoport gépjármű-kereskedelemmel és flottakezeléssel foglalkozó érdekeltségeit, továbbá jelentős költségcsökkentő és hatékonyságjavító intézkedéseket vezettek be.
    A közlemény kitér arra is, hogy a 37 milliárd forintos vételár az adófizetési kötelezettséget követően is meghaladja az állami támogatás 32 milliárd forintos összegét, amelyet az adás-vételi tranzakcióval egyidejűleg visszafizettek az MSZVK-nak.
    Az MNB szerint a szanálási eljárás keretében - az Európai Bizottság által is - elfogadott szerkezetátalakítási terv és az abban lévő vállalások biztosítják a bank üzleti tervének megvalósulását, a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő ennek elismeréseképpen megerősítette, és stabilról pozitívra javította az MKB hosszú lejáratú betéti besorolását, továbbá az MKB alapvető hitelbesorolását és partnerkockázati minősítését egy szinttel javította.     
    Az MNB közleményében kitér arra is, hogy az MKB reorganizációja volt az első hazai szanálási eljárás, ráadásul egy rendszerszinten jelentős, országos lefedettségű, univerzális nagybank vonatkozásában, amelyet az MNB, mint szanálási hatóság az Európai Unió helyreállítási és szanálási irányelve szerint, globális piaci elismertségnek örvendő tanácsadók bevonásával eredményesen hajtott végre.
    A szanálási eljárásban számos szanálási intézkedést alkalmaztak, de hitelezői feltőkésítésre nem került sor. Az MNB megvalósította azt a célkitűzését is, hogy a betétesek és a hitelezők pénzének maximális védelme mellett, nekik veszteséget nem okozva kerüljön sor az MKB hosszú távú fenntarthatóságának helyreállítására, működésének stabilizálására és az új tulajdonosoknak való átadására - írta a jegybank.