Tivadar napja van. | 2024.04.20

Ragaszkodik a tagdíjakhoz a 95. évébe lépő Kínai Kommunista Párt vezetése

2016-06-29 16:58:00

 A Kínai Kommunista Párt (KKP) nem készül felhagyni a tagdíjak beszedésével, amiből évente 296 millió jüan (mintegy 12,7 milliárd forint) folyik be a kasszájába - írta szerdán a Global Times című angol nyelvű napilap.

    A 87,8 milliós tagságú párt július 1-jén ünnepli alapításának 95. évfordulóját, s a lap ez alkalomból közölt összeállításában utal rá, hogy az elmúlt időszakban számosan javasolták a tagdíjak eltörlését, mondván, hogy a pártnak már nem ez az elsődleges bevételi forrása. A pártvezetés azonban kinyilvánította, hogy ragaszkodik a tagdíjhoz, mivel ez is a lojalitás, a szervezethez tartozás igényének kifejeződése, s ennek jegyében a közelmúltban párttagok tízezreitől, köztük állami vállalatok jól kereső vezetőitől kasszíroztak be elmaradt tagdíjakat.
    A KKP-ban a párt 1921-ben történt megalakulása óta szovjet mintára vált gyakorlattá a tagdíj fizetése, egyedül a kulturális forradalom "kaotikus" tíz éve során nem kérték számon ezt a kötelezettséget. A tagdíjat elsősorban a párttagok képzésére, kitüntetésekre, szociális támogatásra, katasztrófakárosultak megsegítésére és oktatási intézmények felújítására fordítják. A pártvezetés a közelmúltban a közvélemény némi nyomására kötelezettséget vállalt a tagdíjak átlátható kezelésére, ezért a pártbizottságoknak minden szinten közzé kell tenniük éves bevételeiket és kiadásaikat.
    A KKP-t 1921-ben 13 küldött alapította meg a francia koncessziós területnek számító Sanghajban, amikor az országban összesen ötven tagjuk volt. Az első kongresszust jelentő titkos összejövetelen Mao Ce-tung Hunan tartomány képviselőjeként vett részt. A Komintern két képviselőt küldött az eseményre. Az ülést francia rendőrök megzavarták, ezért végül Csiahszingban fejezték be, a Déli-tó egy bárkáján. Bár az esemény július végén történt, a párt születésnapjaként 1945 elején hivatalosan a hónap első napját határozták meg.
    Az idén országos megemlékezéseket tartanak ez alkalomból, de ezek léptéke messze elmarad a 2011. évitől, amikor a városokat, településeket fellobogózták, a közterületeken, a tereken, a forgalmas utak mentén, az állami hivatalok előtt különböző installációkat, virágkompozíciókat helyeztek el és óriásplakátokkal köszöntötték a 90. évébe lépő kommunista pártot.