Auguszta napja van. | 2024.03.29

Őskori madarak szárnyait őrizte meg a borostyán Mianmarban

2016-06-29 12:43:08

 

Csaknem 100 millió évvel ezelőtt élt madarak borostyánkőbe ragadt szárnyaira találtak rá Észak-Mianmarban. Az egyedülálló lelet újabb ismereteket nyújt a madarak evolúciójáról.

 

    A kövületben két kifogástalan minőségű, ép szárnyhegyet azonosítottak a lágy szövetekkel együtt. Különbséget tudtak tenni a repülő- és a pehelytollak között, nyomokban színfoltokat, csíkokat is találtak.
    A szárnyak méretük és csontrendszerük alapján fiatal madaraktól származnak - állapította meg a Nature Communications című szakfolyóirat megjelent tanulmány társszerzője, Hszing Li-ta, a Kínai Természettudományi Egyetem munkatársa, akit a Hszinhua kínai hírügynökség idézett.
    A kutatók úgy vélik, a madarak mintegy 100 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban keltek ki, 45 millió évvel azután, hogy az első madarak megjelentek.
    A Hukawang-völgyben felfedezett szárnymaradványok néhány centiméteresek. Eredetükről azt feltételezik, hogy a madárkák óvatlan repülésük közben ragadtak bele a trópusi erdő fájának nedvébe. Ez az első ennyire teljes lelet, korábban legfeljebb tollakat vagy toll maradványokat találtak hasonló körülmények között.
    A szakemberek úgy vélik, a madarak az úgynevezett Enantiornithesek csoportjába tartozhattak, tehát valószínűleg voltak fogaik, szárnyaik végén karmos ujjak lehettek.
    A kréta kori madarakról szóló korábbi ismeretek üledékes kőzetben fennmaradt kétdimenziós leletek tanulmányozásán alapultak.