Auguszta napja van. | 2024.03.29

Letöltendő börtönt kért az ügyész a röszkei tömegzavargás vádlottaira

2016-06-29 12:39:22

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását és kiutasítást kért az ügyész a tavaly ősszel a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt indult per vádlottaira a Szegedi Járásbíróságon szerdán.

    Az ügyészség kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt - köztük egy nőt - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntettével vádol.
    Ambruzs Róbert ügyész perbeszéde elején hangsúlyozta, a terheltek a vád szerint nem voltak tevékeny résztvevői a határátkelőnél kialakult zavargásnak. Ha ez így történt volna, akkor határzár megrongálásával vagy hivatalos személy elleni erőszakkal is vádolnák őket.
    A vádlottaknak azonban tudniuk kellett, hogy az átkelőnél miért épült határzár, észre kellett venniük a határ védelmére összevont rendőri erőket, a vízágyút, a páncélozott járműveket. Tudatosulnia kellett bennük, hogy az átkelőnél kialakult rendbontás célja, hogy az ott összegyűlt migránsok - illegálisan - magyar területre lépjenek, a hatóságok pedig próbálják ezt megakadályozni - közölte az ügyész.
    A magyar hatóságok részéről nem hangzott el olyan kijelentés, hogy a várakozók egy részét beengedik. A vádlottak ennek ellenére, a tömegzavargás tudatában lépték át a határt, elfogásuk magyar területen történt - mondta Ambruzs Róbert.
    Az ügyész a bíróságtól enyhítő körülményként kérte figyelembe venni a vádlottaknál büntetlen előéletüket, többüknél megromlott egészségi állapotukat, illetve hogy kiskorú gyermekeik vannak. A hetedrendű vádlottnál azonban súlyosbító körülmény, hogy megafonon keresztül irányítani próbálta az összegyűlt embereket.
    A tárgyaláson kiderült, hogy a vádlottak három kivétellel menedékkérelmet nyújtottak be. Két férfinál ennek nem találták nyomát a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nyilvántartásában, esetükben védőik kérték, hogy a bíróság a tárgyaláson tett nyilatkozatuk alapján hivatalból kezdeményezze az eljárást. Az egyik vádlott már befogadott, az egyetlen bíróság előtt álló nő oltalmazott státuszt kapott.
    A per csütörtökön a védőbeszédekkel és a vádlottak nyilatkozataival folytatódik, a bíróság előreláthatólag pénteken hirdet határozatot.