Gedeon napja van. | 2024.03.28

Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

2016-06-28 06:37:22

 

Emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.

 

    Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az elmúlt napok eséseit követően fellélegezhetnek a piacok. Jól indulhat a kereskedés a nyugat-európai és a magyar tőzsdén is, a vezető részvények egy százalékos emelkedéssel indíthatják a napot. Az elemző nagy kérdésnek nevezte azonban, hogy a nap végéig megmaradnak-e ezek a pluszok, vagy profitrealizálásra használják a piaci szereplők.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,68 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 25 390,23 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest. A Mol 180 forinttal, 1,11 százalékkal, 16 000 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 2,29 százalékkal, 6180 forintra esett, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal, 436 forintra gyengült, forgalma 450,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 31 forinttal, 0,58 százalékkal, 5300 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 837,6 millió forintot ért el.