Gedeon napja van. | 2024.03.28

Csúszópénzt fogadott el a kínai lázadó falu vezetője az ügyészség szerint

2016-06-21 06:48:01

A dél-kínai Kuangtung tartomány ügyészsége alaposnak ítélte meg keddi közleményében azt a gyanút, hogy Vukan település párttitkára jelentős összegű csúszópénzt fogadott el olyan vállalkozóktól, akik infrastrukturális beruházások elvégzésére kötöttek szerződést.

    A faluvezető mellett azonban továbbra is több ezren állnak, kedden is folytatják tiltakozó akcióikat.
    A 70 éves Lin Cu-luan minapi őrizetbe vétele állítólag egy névtelen bejelentés alapján indított három hónapos nyomozás után történt. A legfrissebb hírek szerint a férfi beismerte a kenőpénzek elfogadását a hatóságoknak.
    A Kuangtung tartományi halászfaluban a hétvégén csaptak fel az indulatok, miután Lin arra bíztatta földijeit, hogy demonstrációval sürgessék meg az évek óta tartó földvitáik rendezését a magasabb hatóságoknál. Lint a rákövetkező éjszaka elvitték kihallgatásra a közigazgatási központba, a szomszédos Lufeng városba.
    A 2011-ben lázadó faluként híressé vált település lakossága nem hisz Lin bűnösségében.
    Csung Ven-kuan, Lufeng polgármester-helyettese úgy nyilatkozott, hogy az illegálisan elvett földterületeknek a 85 százalékát már visszakapták a vukaniak, a városi kormányzat pedig arra törekszik, hogy a fennmaradó 110 ezer négyzetméter ügye is rendeződjön.
    Sajtóértesülések szerint a hangulat feszült, a helyi vezetőkön nagy a nyomás, hogy megelőzzék az öt évvel ezelőttihez hasonló helyzet kialakulását, amikor a vukani emberek tiltakozása erőszakba torkollott, és a zavargások három hónapig tartottak. Úgy tudni, legalább hat falusit beidéztek most a rendőrségre, közülük kettőt őrizetbe vettek.
    A falu pártitkár-helyettesét időközben előléptették, a lakosságot pedig arra szólították fel, hogy tartózkodjon a tömeges megmozdulásoktól, ne tartsa meg a tervezett felvonulásokat. Helyszíni jelentések szerint a falusiak viszont azt mondják, csakis az általuk közvetlenül választott faluvezetőben bíznak meg, és nem fogadnak semmiféle kinevezett vezetőt.