Emma napja van. | 2024.04.19

Egerben nyílt meg a 115. MFB Pont

2016-06-20 11:22:04

 

A kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását célzó visszatérítendő uniós források iránti jelentős érdeklődés miatt az eredetileg tervezett 442 helyett 650 MFB Pontot alakítanak ki az országban, a pályázati kiírás a közeljövőben jelenik meg - mondta a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn Egerben, a Budapest Bank egri fiókjában megnyílt 115. MFB Pont avatásán.

 

    Németh Lászlóné kifejtette: alig egy hónapja nyitották meg az első 26 MFB Pontot, és meghirdették azt a 44 milliárd forintos hitelprogramot, amelynek keretében nulla százalékos kamattal, 15 éves futamidővel, egyszerűsített hitelbírálat mellett minimum egymillió, legfeljebb 600 millió forintos forrás érhető el a kis- és közepes vállalkozások számára.
    Az eddigi tapasztalatok azt mutatják: a visszatérítendő források iránt is nagy az érdeklődés, kevesebb mint egy hónap alatt 2,5 milliárd forint értékben fogadtak be hiteligényeket, az érdeklődés pedig már meghaladja a tízmilliárd forintot.
    "A visszatérítendő források ugyanolyan népszerűek lesznek, mint a vissza nem térítendő források" - tette hozzá az államtitkár.
    Kitért rá: a 115. pont átadásával lezárult a hálózat kialakításának második lépcsője, a konzorciumi tagok munkájának köszönhetően a tervezettnél hamarabb.
    Az államtitkár felidézte: a 2014-es kormányalakítást követően született döntés arról, hogy a Magyar Fejlesztési Bank-csoport a szakosított hitelintézeti működésből a gazdasági fejlesztési intézményrendszer alapjává váljon. 
    Szavai szerint a hálózat 650 pontra bővítését az is indokolja, hogy az MFB belép a lakossági hitelezési piacra: rövidesen társasházak, lakószövetkezetek és családi házakban élők számára is elérhető lesz az energiahatékonysági fejlesztéseket szolgáló nulla százalékos hitel.
    Nyitrai Zsolt Eger és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Heves megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott, egy kormányzat csak akkor lehet sikeres, ha pénzt tud juttatni a gazdaságba. Az MFB Pontok megnyitása ebbe a irányba mutat. A program célja a vidék Magyarországának erősítése, a vállalkozások versenyképességének fokozása. Hozzátette: ez a konstrukció Európa-szerte példaértékű lehet.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó