Gedeon napja van. | 2024.03.28

Időjárás-jelentés

2016-06-10 19:35:00

 Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

Várható időjárás az ország területén szombat estig
   
    Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, és kezdetben elszórtan lehet még zápor, helyenként zivatar, éjszaka viszont már nem valószínű csapadék. Szombaton délelőtt - főként délen - rövid időre kisüthet a nap, majd egyre több és vastagabb felhőzet lesz felettünk. A déli óráktól többfelé várható zápor, zivatar helyenként felhőszakadással. A nyugati, délnyugati szél napközben megélénkül, szélerősödés zivatarok környezetében lehet.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között valószínű.


    Időjárási helyzet Európában
   
    Kettősség jellemzi Európa hőmérsékleti eloszlását. Míg a nyugati, délnyugati területeken meleg, nyári az idő, Spanyolországban 40 fokot is mérnek, addig a szárazföld többi részén kissé hűvös van, északon, északkeleten mondhatni hideg. A Skandináv-félsziget északi felén 10 fok alatti a csúcsérték, de a balti államokban, az Ural előterében sem emelkedik 15 fok fölé délutánra a hőmérséklet. Eső, zápor főként az Északkelet-Európától a Kárpát-medencéig húzódó frontrendszer mentén fordul elő, de az Izlandtól Franciaországig benyúló anticiklon keleti peremén kialakuló konvergencia zónák mentén is esik, helyenként dörgés és villámlás kíséretében. Szombat estig a keletre távozó front után a medence felett tartósan összeáramlási zóna alakul ki, amely kedvező feltételeket teremt záporok, zivatarok kialakulásához. Helyenként rövid idő alatt jelentősebb csapadék is hullhat.