Emma napja van. | 2024.04.19

Versenyhátrányt okoz az informatikai lemaradás

2016-06-10 11:29:36

 

A magyar vállalkozások az informatika, az információ, a digitalizáció  terén "bizony lemaradásban vannak" nemcsak az unió, hanem a visegrádi négyek országai között is - mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke  pénteken "A Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz Digitálisan!" projekt miskolci rendezvényén. Kijelentette: ez jelentős versenyhátrányt jelent, miközben a digitális eszközök használata, alkalmazása a fenntartható gazdaság kulcsa, amellyel a gazdasági növekedés is felgyorsítható.

 

    "Lemaradásban vagyunk a termelés irányítás, az ügyfélkapcsolatok rendszerében és az informatikai rendszerek használatában is" - tette hozzá, kiemelve: fontos, hogy a vállalkozások a digitalizáció adta lehetőségeket minél jobban, gyorsabban használják, és bár erre költeni kell, ez bőségesen megtérül majd a hatékonyságban, a termelésben - hangsúlyozta.
    Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az  informatika a mindennapok, elsősorban a gazdaság részévé vált. Úgy fogalmazott: ma már egy cég sem létezhet számítógépek nélkül, a kis vállalkozásoknak is szükségük van az info-kommunikációra.
    A kormányzati program keretében 127 településen mutatják be a mikro-, kis- és közepes vállalkozások digitalizációját elősegítő lehetőségeket. A találkozókon a vállalkozókat tanácsadással segítik, emellett egy olyan minősítő rendszerbe is szeretnék  bevonni őket, amely segítségével öt százalék többletforrást kaphatnak a pályázatokon.
    A program legfőbb célja, hogy nőjön a digitális alkalmazásokat használó vállalkozások száma, és minél többen használják az úgynevezett felhő szolgáltatásokat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó