Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az NVB elutasította az MLP kifogását a kampány miatt

2016-06-09 20:51:00

 Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Liberális Pártnak (MLP) a kvótareferendum kampánya miatt benyújtott kifogását csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.

    A Liberálisok azért fordultak kedden az NVB-hez, mert úgy ítélték meg: a kampány a kormányzat állításával szemben nem tájékoztató jellegű, hanem befolyásolni akarja az embereket, hogy a kvóta ellen voksoljanak. A párt kifogása szerint ugyanakkor ilyen kampányt a jogszabályok értelmében csak a népszavazás kitűzött időpontja előtti ötvenedik naptól lehet folytatni, de mivel a kvótareferendumot még ki sem írták, szerintük illegális kampányolni az ügyben. Az MLP azt akarta elérni, hogy az NVB szólítsa fel a kormányt az ellenzéki párt szerint törvénysértő kampány beszüntetésére.
    A bizottság ügyrendje szerint a testület elnöke tesz javaslatot a határozatra. Patyi András ebben a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítására tett javaslatot. Arra hivatkozott, a kifogást az MLP képviseletében Boruzs András pártigazgató nyújtotta be, a bírósági nyilvántartás szerint azonban csak Fodor Gábor, a párt elnöke jogosult a szervezet képviseletére.
    Emellett hivatkozott arra, hogy a kifogásban a választási eljárási törvény alapján meg kellett volna jelölni a kifogást alátámasztó bizonyítékokat is, ám ez nem történt meg. Emellett - mint mondta - a kérdés nem is tartozik a választási bizottság hatáskörébe, mert a népszavazási kampány a népszavazás napja előtti 50. napon veszi kezdetét, az ez előtti időszak nem minősül kampányidőszaknak. Márpedig, ha a kifogás tárgya nem a kampány része, akkor az nem tartozik egyik választási bizottság hatáskörébe sem, nem választási ügy.
    A bizottság egyhangúlag úgy döntött, érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kifogást.
    Litresits András, az MSZP delegáltja felvetette, hogy a médiatörvény szerint szigorú szabályok vonatkoznak a politikai kampány folytatására, ezért javasolta, hogy továbbítsák a kifogást a hatósághoz, amely elbírálhatja az esetleges jogsértést. A bizottság többsége azonban nem támogatta ezt a javaslatot, a továbbítás mellett csak Litresits András és Bodolai László, az LMP delegáltja szavazott.
    Az NVB határozatával szemben három napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.