Andrea napja van. | 2024.04.18

Hivatalosan is átadták a közel 35 milliárd forintból felújított békéscsabai vasúti beruházást

2016-06-09 18:14:00

A kormány szándéka Békéscsaba és térségének megerősítése, az itt élő emberek életének segítése, a gazdaság fejlesztése volt a 34,95 milliárd forintos vasúti beruházás támogatásakor - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a beruházás hivatalos átadásakor Békéscsabán.

    Tasó László közölte: a fejlesztéssel kétvágányú kapcsolatot teremtettek Békéscsaba és Budapest között, a beruházás lényege a vasúti közlekedés versenyképessé tétele volt.
    Az államtitkár kifejtette: az elmúlt években 350 kilométernyi vasutat újítottak meg; a munkát folytatják, újabb 400 kilométer rekonstrukcióját és 450 kilométernyi vasútpálya villamosítását tervezik a közeljövőben. Hozzátette: lépni fognak a közösségi közlekedés rendszerének összehangolásában is.
    Tasó László kijelentette: Békéscsabát azzal is segítik, hogy az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt - Kondoros közti, 62 kilométeres szakaszát az idén elkezdik építeni, és még 2016-ban  tervezik kiírni a Kondoros - Békéscsaba szakasz kivitelezését, valamint reményei szerint az M8-as Kecskemét - Nagykőrös szakaszának megépítésére szóló felhívást is.
    Szarvas Péter (független) polgármester elmondta: a mostani beruházás a megyeszékhely vasúti elérhetőségét javítja jelentősen, az M44-es megépítésére tett lépések a közúti elérhetőséget fejlesztik majd, és Orbán Viktor miniszterelnök a modern városok program keretében ígéretet tett a békéscsabai repülőtér fejlesztésére is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a szakértői egyeztetések megindultak a témában.
    Vantara Gyula megyei fejlesztési biztos az ünnepségen a "város történelmében az eddigi legnagyobb volumenű beruházásának" nevezte a vasúti fejlesztést. Felidézte: a békéscsabaiak 1847-ben kérvényezték, hogy a Szolnok - Arad-vonal Békéscsabán haladjon keresztül, ami a város ipari és kereskedelmi fejlődésének kiindulópontjává vált.
    Tokaji Róbert, a MÁV Zrt. műszaki igazgatója elmondta: a beruházás révén 40 perccel csökken az utazási idő a békési megyeszékhely és a főváros között. "Békéscsaba bekapcsolódott az európai közlekedésbe" - fogalmazott.
    Hozzátette: a fejlesztések sora nem áll le, a vonal korszerűsítését folytatják Békéscsaba - Lőkösháza irányában is, a Békéscsaba - Szeged-vonalat pedig villamosítják.
    Mayer András, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a projekt során korhűen rekonstruálták Békéscsaba 1933-ban megépült vasútállomását; átépítettek 25 kilométernyi vasúti pályát; megújult a felsővezetéki rendszer és a térvilágítás. A magasperonok és liftek létesítésével az utasok kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhetnek az állomás területén.  Díszburkolattal, parkosítással, szökőkúttal megújult az állomás előtti külső tér is.
    Hangsúlyozta: a beruházás nemcsak a vasúti, hanem a közúti közlekedést is érintette, átalakítottak négy szintbeli útkereszteződést, kiépítettek egy új közúti aluljárót, egy kétszer-kétsávos felüljárót, három kerethidat, egy peronaluljárót és egy körforgalmat. Összesen 6 kilométernyi utat építettek. Parkolókat is létesítettek, valamint 16 térfigyelő kamerát is telepítettek - mondta.
    A kivitelezés 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrás felhasználásával valósult meg.
    A beruházás része volt a külön projektként, 5,85 milliárd forintból megvalósított Orosházi úti felüljáró kivitelezése - melyet a város Erzsébet hídnak keresztelne el -, a felüljárót decemberben adták át hivatalosan. (FOTÓ)