Auguszta napja van. | 2024.03.29

A Balatont autózza körbe idén a XXI. Magyar Borok Útja Rallye

2016-06-09 12:12:04

 

A Balaton környéki borvidékeket járja be idén az autós XXI. Magyar Borok Útja Rallye, amelyet augusztus 26-28. között rendeznek meg.

 

    Megay Róbert Péter főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatót egy visszatekintéssel kezdte, miszerint sikeresen, balesetmentes zajlott le az elmúlt hétvégén megtartott I. Motoros Borok Útja Rallye. Hozzátette: a fővédnök Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által "kétkeréken borvidéken" szlogennel elnevezett háromnapos eseményen 45 motorral 80-an vettek részt, akik eközben 10 pincészetet látogattak meg a mátrai és az egri borvidéken.
     Lukoczky Csilla, az élménytúrához a motorok többségét biztosító Netmoto Vespa márkaigazgatója bejelentette, hogy a pozitív visszajelzések hatására a rendezvényből szeretnének hagyományt teremteni, s jövőre is szívesen állnak a Motoros Borok Útja Rallye mellé.
     Megay Róbert Péter ezután arról beszélt, hogy  a XXI. Magyar Borok Útja Rallye-n idén 120 autóban maximálják a résztvevő autók számát. Tájékoztatása szerint a 270-300 fős mezőny az első napon a móri és a somlói borvidéket érinti, másnap a dél-balatoni pincészeteket járja be, míg a záró napon a tihanyi és a csopaki borászokat látogatja meg, s eközben a versenyzők 600-650 kilométert tesznek meg. A résztvevők mindkétszer a tapolcai Hotel Pelionban alszanak majd, a vasárnapi befutóra és az ünnepélyes díjátadóra pedig Balatonfüreden, a Borhetek záró napján kerül sor.
     A motoroshoz hasonlóan az autós rali szintén jótékony cél szolgál, a szervezők a bevételből az Oxy Team Sportmentőszolgálat közreműködésével a hajléktalanok őszi egészségügyi szűrését és védőoltását fogják támogatni.