Emma napja van. | 2024.04.19

Díjakat és közönségdíjakat adtak át a József Attila Színházban

2016-06-06 16:35:00

 

Sztankay István-, Kaló Flórián-díjakat, József Attila és Fodor Imre gyűrű-díjakat, valamint közönségdíjakat adtak át a József Attila Színház hétfői évadzáró társulati ülésén Budapesten.

 

    A közönség szavazatai alapján a legjobb női alakítás díját Fehér Anna, a legjobb férfi alakítás díját Zöld Csaba, a legjobb mellékszereplő díját Márkó Eszter, míg a legjobb előadás díját az Angyalföldi ballada című előadás kapta - közölte a színház az MTI-vel. 
    A Sztankay István-díjat Kocsis Judit, a Kaló Flórián-díjat Galambos Erzsi és Rékasi Károly kapta.
    A József Attila gyűrű-díjat Molnár Zsuzsa érdemelte ki, míg az újonnan alapított Fodor Imre gyűrű-díjat Nagyné Kómár Mária pénzügyi vezető és Szalontai Gabriella kelléktárvezető kapta. A Fratelli Goldoni-díjat Boros József színpadmester és Borosné Tóth Emese öltöztető érdemelte ki.
    A tájékoztató szerint az évadzáró társulati ülésen Nemcsák Károly emlékeztetett arra, hogy a következő, 2016/2017-es évad a 60. jubileumi évad lesz a színház számára, melyre négy nagyszínpadi és három stúdióprodukcióval készül a társulat, valamint bemutatnak egy zenés mesejátékot is. 
    Az új nagyszínpadi előadások között helyet kap a La Mancha lovagja, a Veszek egy éjszakát, a Sörgyári Capriccio, valamint Az üvegcipő is. Az előadásokat Nagy Viktor, Verebes István, Hargitai Iván és Huszti Péter rendezik majd, de a stúdióban bemutatkozik rendezőként Zöld Csaba is, aki Mrozek Nyílt tengeren című abszurdját viszi színre. 
    A Füttyös kalandjai című zenés mesejátékot Márkó Eszter rendezi, a Dunakanyar című kétszemélyes játékot Telihay Péter, az Írók, gyilkosok, lúzerek című produkciót pedig Verebes István állítja színpadra.
    Az igazgató kitért arra is, hogy bár nyáron zárva lesz a színház, az őszi előadásokra a jegy- és bérletértékesítés zavartalanul folytatódik. A nyár folyamán több vidéki helyszínen lép fel a társulat: június 18-án Békéscsabán a Komámasszony, hol a stukker?, míg július 11-én Szarvason az Angyalföldi ballada című előadással.
    A 60. jubileumi évadot utcabállal és a Színházak Éjszakájával nyitja a József Attila Színház, amely egy rövid műsorral jelen lesz a Pozsonyi Pikniken is.