Emma napja van. | 2024.04.19

Kilőtték egy menekülő jármű kerekét a rendőrök Hajdúszovátnál

2016-06-03 10:35:21

 

Kilőtték egy menekülő jármű kerekét a rendőrök Hajdúszovátnál csütörtök este. Az autó lopott volt, a sofőr kábítószer hatása alatt állt - közölte a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

 

    Dobó Dénes elmondta: szerdán egy férfi bejelentette, hogy Hajdúszoboszlón ellopták a terepjáróját egy panzió elől. A rendőrség azonosította a lopással gyanúsítható 31 éves férfit, majd elfogatóparancsot adott ki ellene, és elrendelte a jármű körözését.
    Csütörtök este a hajdúszováti körzeti megbízottnak jelezték, hogy látták az ellopott terepjárót. A rendőrök ellenőrizték a környező utakat, ekkor jött velük szembe a körözött gépkocsi. Követni kezdték, és hangosbemondón többször felszólították a sofőrt, álljon meg, ám ő továbbhajtott, majd egy földútra sodródva a terepjáróval megfordult, és a rendőrök felé indult el. 
    Az egyik járőr kiszállt a szolgálati gépkocsiból és egy lövést adott le a menekülő autó jobb első kerekére, amelyet el is talált. A sofőr még ekkor sem állt meg, de a gépkocsi a vízelvezető árokban elakadt. A járőrök ekkor elfogták a férfit. Senki nem sérült meg.
    A hajdúszoboszlói rendőrkapitányságon elvégzett kábítószer-gyorsteszt pozitív értéket mutatott. Közben kiderült, már korábban is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, mivel nem kezdte meg börtönbüntetése letöltését.
    A férfit lopás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették, majd átadták a büntetés-végrehajtási intézet munkatársainak. Cs. Norberttel szemben hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség jár el.