Emma napja van. | 2024.04.19

Feltételezett iszlamista terroristákat vettek őrizetbe Németországban

2016-06-02 16:28:00

 Őrizetbe vettek csütörtökön Németországban három feltételezett iszlamista terroristát - jelentette a Der Spiegel című hírmagazin biztonsági körökre hivatkozva.

    A hírmagazin Spiegel Online című hírportálján megjelent beszámoló szerint a három férfit a szövetségi legfőbb ügyészség utasítására vették őrizetbe három különböző tartományban. A hatóságok egy Franciaországban előzetes letartóztatásban lévő férfi vallomása alapján azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megbízásából terrortámadásra készülhettek Düsseldorf belvárosában.
    Arra utaló jelek nincsenek, hogy a támadást a közeli jövőben akarták volna végrehajtani.
    A négy férfit bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodással gyanúsítják. A csoport három tagját külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal, a negyediket terrorista szervezet támogatásával is gyanúsítják.
    A Der Spiegel szerint a feltételezett terrorista sejt két tagja az IÁ vezetésének jóváhagyásával 2014-ben Szíriából Törökországba távozott, majd 2015-ben a balkáni migrációs útvonalon Németországba utazott. Németországban rávettek egy harmadik szír férfit, hogy csatlakozzon hozzájuk. A negyedik férfi már 2014 óta Németországban volt, korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnya, az an-Nuszra Front robbanószer-szakértőjeként tevékenykedett.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó