Emma napja van. | 2024.04.19

Balog: a jó kormányzás nélkülözhetetlen építőköve a tudományos teljesítmény

2016-06-02 07:27:00

 

Az akadémiai intézetek és a felsőoktatási szektor közötti szakmai együttműködés további erősítését célozza az a megállapodás, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke írt alá csütörtökön Budapesten.

 

    Balog Zoltán a megállapodással összefüggésben úgy fogalmazott: a jó kormányzás nélkülözhetetlen építőköve a tudományos teljesítmény.
    A miniszter kiemelte a köz szolgálatának fontosságát. Mint mondta, ha ezt komolyan gondolják, akkor nem mondhatnak le az Akadémia tudományos teljesítményéről, az ott folyó kutatásokról és stratégiai gondolkodásról.
    A kormány kötelessége minden olyan eredményt, értéket használni, beépíteni munkájába, amely előreviszi az ország és a nemzet ügyét. Ez egyúttal lehetőség is - hangoztatta a miniszter. 
    Ugyanakkor jelezte: nem a nulláról indulnak, nagyon sok közös vállalkozásuk van, nagyon sok területen tudtak már eddig is együtt dolgozni.
    Az egyetemek világának együttműködése az akadémiai szférával kulcskérdés a tudományos teljesítmény és kutatás szempontjából, a megállapodás az eddigi együttműködést még hatékonyabbá teszi - fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter kitért többek között a nemzeti kiválóság programra, amelybe szeretnék az akadémia kutatóit is fokozottan bevonni.
    Lovász László rámutatott: egy olyan megállapodást írnak alá, amelyet az egyébként szokásosnál sokkal alaposabb előkészítés előzött meg, és a kutatóintézetek, egyetemi intézetek által felvetett szempontokat is tartalmazza. Lényegesen előmozdítja majd az együttműködést - állapította meg.
    Az elnök kiemelte: az Akadémia a nemzet közös tulajdona, szolgálnia kell a tudománnyal foglalkozó más intézményeket is, elsősorban az egyetemeket. Az együttműködés kiterjed a képzés, a kutatás és a kutatási infrastruktúra közös használatára a kiemelkedő kutatási eredmények elérése és a kapacitások jobb kihasználása érdekében - tette hozzá.
    A felek együttműködnek a közös kutatócsoportok számának növelése érdekében, az MTA Lendület program támogatásainak növeléséért és kiterjesztéséért. Biztosítják az MTA részvételét a Nemzeti Kiválóság Programban, bevonják az akadémia kutatóit a felsőoktatási képzésbe, a doktorandusz konzultációba. Kutatási ösztöndíjat biztosítanak felsőoktatási oktatóknak az MTA kutatóintézeteiben, felülvizsgálják a kutatói előmenetel módszertanát, és szorosabban együttműködnek a tudományos teljesítmények elemzésében - olvasható a szaktárca háttéranyagában.