Auguszta napja van. | 2024.03.29

Orbán: a jövő nagy kérdése a civilizációk együttélése

2016-06-01 13:31:12

 

A jövő nagy kérdése az lesz, hogy a történelmi civilizációk, például az iszlám és a kereszténység, hogyan tudnak egymással együtt élni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kairóban, miután hivatalos látogatása alkalmával megbeszélést folytatott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

 

    A nagy történelmi civilizációk együttélésének kérdésében mind Magyarországnak, mind Egyiptomnak komoly mondanivalója van, ezért is fontos a két ország együttműködése - hangsúlyozta a találkozó után az elnöki palotában tett sajtónyilatkozatában a kormányfő, akit több minisztere és számos üzletember is elkísért csütörtökig tartó kairói látogatására.
    Elmondta, a terrorizmus elleni küzdelem fontosságában és Líbia stabilizálásában is egyetértés volt közte és az egyiptomi elnök között. Líbia ügyében úgy foglalt állást: mindent meg kell tenni azért, hogy egy egységes kormány és egy erős nemzeti hadsereg stabilizálja Líbiát, amelynek államkénti egységének fenntartására kell törekedni. Ezért Magyarország egyetért Egyiptommal: meg kell akadályozni, hogy fegyverek, terroristák és őket finanszírozó pénz jusson be Líbiába.
    A gazdaságról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: jól láthatóan egy "új gazdasági világrend" jön létre, amelyben mindkét országnak el kell foglalnia a saját helyét.
    A magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés erősítése érdekében megállapodtak a két ország kereskedelmi forgalmának duplájára növelésében, a vállalatok közötti együttműködés bővítésében. A mezőgazdasági, a vízügyi és a járműipari együttműködést kiemelt területté nyilvánították, utóbbiban már vasúti kocsik gyártásáról is megegyeztek - jelezte a kormányfő, hozzáfűzve: felajánlotta az egyiptomi elnöknek magyarországi nukleáris energetikai szakemberek közreműködését az első egyiptomi nukleáris erőmű felépítésében.
    Magyarországnak "nincsen imperialista múltja", vagyis nem mások rovására akar boldogulni, hanem a helyi gazdasági élet szereplőivel szeretne együttműködni, és csak olyan gazdasági tevékenységet akar folytatni Egyiptomban, amely egybeesik a helyiek érdekével - mondta a miniszterelnök.
    Hozzátette azt is, ma száz egyiptomi diák tanul magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon, a budapesti kormány pedig kész növelni ezt a számot.
    Orbán Viktor nagyrabecsülését fejezte ki Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért a feladatért, amelyre vállalkozott, azaz hogy országában, amely a térségnek és Európának is kulcsfontosságú, stabilitást teremtsen meg. "Egyiptom elnökének sikere érdeke Európának, így érdeke Magyarországnak is" - mondta a miniszterelnök, aki gratulált az egyiptomi gazdasági és politikai rendszer stabilitásában az elmúlt időszakban elért előrelépésekhez.
    A magyar-egyiptomi kapcsolatot barátinak nevezte, mint fogalmazott, ez egy régi, kipróbált barátság.
    Orbán Viktor egyúttal tolmácsolta a magyar nemzet részvétét a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgép áldozatai miatt, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak.
    Abdel-Fattáh esz-Szíszi nyilatkozatában kiemelte, országa célja az együttműködés szélesítése Magyarországgal, ezért áttekintették a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit.
    Elmondta, a megbeszélésen téma volt az illegális migráció is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta a kiváltó okok kezelésének fontosságát és az ehhez szükséges nemzetközi kooperációt.
    Szó volt továbbá a szíriai és a líbiai helyzetről, valamint a térség lakosságát fenyegető "első számú veszély", a szélsőségesség elleni küzdelemről - közölte az elnök.
    A sajtónyilatkozatok előtt Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlétében a két ország képviselői több megállapodást is kötöttek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcaközi egyetértési nyilatkozatot írt alá a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés megerősítéséről a nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel, Simicskó István honvédelmi miniszter és egyiptomi kollégája pedig a honvédelmi együttműködésről szóló tárcaközi szándéknyilatkozatot szignált. Létrejött emellett egy kormányközi egyezmény a légügyi együttműködésről, ezt magyar oldalról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte.
    Emellett a magyar és az egyiptomi fél - Magyarország részéről az Eximbank - aláírt egy olyan dokumentumot is, amely az egyiptomi államvasutak részére 700 vasúti kocsi gyártásával kapcsolatos finanszírozási ajánlatot tartalmaz.
    Megállapodás született a magyar közmédia és az Egyiptomi Rádió és Televízió Unió, az ERTU között is. Ezt magyar részről Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írta alá.
    Az elnöki vizit után Orbán Viktor az Arab Liga székházába látogatott, ahol Nabíl al-Arabi, a pánarab szervezet főtitkára fogadta őt. Ezt követően Seríf Iszmáíl egyiptomi miniszterelnökkel folytat megbeszélést, este pedig beszédet mond az egyiptomi-magyar üzleti fórumon.