Emma napja van. | 2024.04.19

Hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett Orbán Viktor

2016-06-01 06:09:51

 Hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett kedd este Orbán Viktor miniszterelnök, akit katonai tiszteletadás mellett fogadott Seríf Iszmáíl egyiptomi miniszterelnök a kairói repülőtéren.

    A magyar kormányfő egy politikai-üzleti delegáció élén érkezett az észak-afrikai országba. A küldöttségnek tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Simicskó István honvédelmi miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, akik külön tárgyalásokat is folytatnak egyiptomi kollégáikkal.
    Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI tudósítójának Kairóban elmondta: Orbán Viktor szerdán megbeszélést folytat Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, majd ezt követően a jelenlétükben a két ország képviselői több megállapodást is aláírnak. Ezek egyike 700 vasúti kocsi gyártásának 900 millió eurós keretösszegű finanszírozási ajánlatát tartalmazza.
    Az elnöki találkozó után a miniszterelnök az Arab Liga főtitkárával tárgyal, este pedig beszédet mond az egyiptomi-magyar üzleti fórumon.
    Látogatásának zárónapján, csütörtökön a kormányfő vallási vezetőkkel, Ahmad et-Tajjebbel, a kairói al-Azhar mecset nagysejkjével, majd a kairói kopt kulturális központ igazgatójával találkozik - tájékoztatott Havasi Bertalan.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó