Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bizonyítékok hiányában felmentették a závodi gyilkossággal vádolt férfit

2016-05-31 14:50:00

 Bizonyítékok hiányában felmentette a Szekszárdi Törvényszék kedden első fokon, nem jogerősen azt a férfit, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy megölt egy idős embert 2014-ben a Tolna megyei Závodon.

    A bíróság egyúttal megszüntette a 34 éves férfi csaknem másfél éven át tartó előzetes letartóztatását.
    A vád szerint a férfi 2014. december 16-án este ittasan bement egy 75 éves férfi lakásába, amit az idős ember számon kért rajta. Ezután a vádlott egy fahasábbal több ütést mért a tulajdonos fejére, majd magára hagyta a súlyosan megsérült embert, aki néhány óra múlva a bántalmazás következtében meghalt.
    A férfi, akit 2014. december 22-én gyanúsítottként őrizetbe vettek, részletes beismerő vallomást tett, amelyet azonban másnap visszavont. Később azt állította, hogy a gyilkosság helyszínén leütötték: miután bement az áldozat lakásába, egy ütést érzett a fején, majd a vérző idős férfi mellett tért magához. Fogva tartása alatt több, az édesapjának írt levélben beismerte a bűncselekményt, ezekről azonban azt mondta, hogy nem igazak, csak zárkatársai hatására írta. Ezután egy závodi nőt és egy férfit is meggyanúsított az emberöléssel.
    Tuba István, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában elmondta: a vádlott vallomásai alapján nem lehetett a tényállást megállapítani, nem voltak egyező tanúvallomások, és objektív tárgyi bizonyítékot sem sikerült az ügyben találni. A helyszínen fellelt DNS-minták nem voltak alkalmasak személyazonosításra - jegyezte meg.
    Közölte, a sértettet valaki megölte a vádiratban leírtak szerint, a fejét legalább hat ütés érte, valószínűleg egy fahasábbal. Az is valószínű, hogy a vádlottnak köze volt a bűncselekményhez elkövetőként vagy részesként, de erre kétséget kizáró bizonyíték nincs - tette hozzá a bíró.
    A vádlott tudomásul vette az ítéletet, az ügyész megalapozatlanságra hivatkozva és a bűnösség megállapításáért fellebbezett a határozat ellen.