Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szita: a polgármesterek felelőssége az államosított közoktatásban is megmarad

2016-05-31 07:38:17

 

A polgármesterek felelőssége azt követően is megmarad a településükön tanuló diákok és az ott dolgozó pedagógusok iránt, hogy az állam átveszi a közoktatási intézmények fenntartását - jelentette ki Kaposvár polgármestere az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

 

    Szita Károly (Fidesz-KDNP) azt mondta: továbbra is ugyanúgy támogatja majd a kaposvári diákokat - például részvételüket tanulmányi versenyeken vagy nyári táboroztatásukat -, mint korábban.
    A fenntartói viszonyok ugyanakkor egyértelműbbek lesznek azzal, hogy az állam attól a 485 önkormányzattól is átveszi az iskolaépületeket, amelyek eddig maguk kezelték az ingatlanokat. Mostantól világos lesz, ki a felelős a számlák befizetéséért - jegyezte meg.
    Úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi átszervezés logikus folyománya annak a 2012-es döntésnek, amellyel a kormány az állami köznevelés mellett kötelezte el magát. Ennek két okát jelölte meg: egyrészt rendkívül eltérő volt az oktatás színvonala az ország különböző részein, másrészt az önkormányzatok a közoktatás fenntartásában adósodtak el.
    Szita Károly a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden megjegyezte: bár a mostani döntéssel egyetért, az anyagi források előteremtésének módszerével ugyanakkor nem teljesen.
    Jelen állás szerint az összes önkormányzattól kér a kormány egy bizonyos összeget, hogy legyen egy kerete az iskolák fenntartására. Szita Károly ezzel szemben azt javasolta, hogy csak az érintett 485 településtől vonjanak el forrásokat, és még várjanak kicsit az átvétellel. 
    Számolják ki pontosan, melyik település mennyit költ fenntartásra, és pontosan annyit szedjenek be tőle. Ha pedig a kabinet kevesli az így befolyt pénzt, egészítse azt ki saját forrásokból - tette hozzá.