Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vasárnap nyílik a 24. Ludvig művésztelep Kendlimajorban

2016-05-28 09:35:22

 

Dzsesszkoncerttel, színházi előadással és műgyűjtők délutánjával is várja idén a Nagykanizsához közeli Kendlimajorban vasárnap nyíló Ludvig Nemzetközi Művésztelep a résztvevőket és a látogatókat, az ezúttal is mindvégig nyitott alkotóhelyen.

    A sorrendben 24. nemzetközi művésztelepre ezúttal 12 ország 32 képzőművészét várják, a festők, szobrászok, keramikusok Indonéziától Spanyolországig vagy Fehéroroszországtól Kuvaitig széles nemzetközi társaságot jelenítenek meg idén is - mondta el a névadó festőművész férjével az alkotótábort szervező Ludvig Klára az MTI-nek.
    Mint kifejtette: a meghívottak valamennyien gyakorlott művésztelepi alkotók, rendszeres meghívottjai rangos szimpóziumoknak, képzőművészeti fesztiváloknak, művészeti expóknak, a nevük jól cseng a kortárs képzőművészet iránt elkötelezett gyűjtők körében. A résztvevők többsége pedig nem idegenként érkezik, kevés kivétellel mindegyikük dolgozott már a Kisrécsén található Kendlimajorban.
    A június 11-ig tartó művésztelep hagyományaihoz illően idén is tálcán kínálják a látogatóknak a kortárs ínyencségeket, és a két hét termését nemcsak a zárónapon tekinthetik meg, mert szinte bármikor bepillanthatnak az alkotás folyamatába is. A házigazdák filozófiája szerint ugyanis a művésztelep nyitott, "a művészet legyen testközeli, megérinthető, belélegezhető, a látogatók álljanak meg az alkotóval, kommunikáljanak az alkotással" - fogalmazott Ludvig Klára.
    Úgy vélekedett, hogy minden ma elkészülő alkotás ajándék a jövőnek, és minden ma megvásárolt művészeti alkotás befektetés a jövőbe. Újdonságként ezért idén először meghirdették június 4-re a műgyűjtők napját, amire azokat várják, akik szívesen csemegéznének a Ludvig Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből.
    A látogatók, érdeklődök mindezen túl számos ingyenes kísérő programon is részt vehetnek. A vasárnap esti megnyitón például a Tiborcz Trió dzsesszkoncertjét és Nagykanizsa Város Vegyeskarát hallhatják, de a két hét programjában szerepel az Egri Pinceszínház társulatának előadása is. A művésztelep június 11-i záró kiállítását Vitéz Ferenc művészeti író nyitja majd meg.