Auguszta napja van. | 2024.03.29

Modern városok program - A Megyei Jogú Városok Szövetsége az idei költségvetés módosítása mellett

2016-05-23 15:44:00

 Az idei költségvetés módosítása 50 milliárd forintot biztosít a Modern városok program ez évi forrásaihoz, a többi megyei jogú város között Szolnokon ebből mintegy 300 millió forint szükséges a tervezéshez - közölte a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) alelnöke hétfői szolnoki sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva: a település ezt az összeget már megelőlegezte.

    Szalay Ferenc, aki egyben Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP), elmondta: a módosításról várhatóan júniusban dönt a parlament.     Közölte: Szolnokon a mintegy 300 millió forintot a program keretében 3,5 milliárd forinttal támogatott tiszaligeti fürdőfejlesztés indítására fordítják, továbbá a három, egyenként egymilliárd forintos projekt - a művésztelep, a Véső úti sporttelep és strandfürdő fejlesztése, a tiszai kikötő, valamint létesítményei megépítése a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány szálláshelyeinek teljes rekonstrukciójával - tervezésére.
    Kitért arra is, hogy elkészültek a tervek az M4-es út négysávosítására Budapest és Szolnok között, a beruházás előreláthatólag 2018 végére elkészül. Hozzátette: jelenleg a közbeszerzés minőségbiztosítása zajlik, a terület átadása a hírek szerint idén szeptember környékén várható.
    Az M4-es út Szolnok-Fegyvernek közötti mintegy 29,5 kilométeres szakasza is elkészül 2019 végére, a műszaki tartalmat a tervek szerint 2016 szeptemberére véglegesítik, 2017 első felében írják ki a közbeszerzést - közölte, hozzátéve: javaslatuk szerint a fejlesztés tartalmazza majd a négysávos Tisza-híd megépítését is Tiszapüspökinél.
    A polgármester elmondta: a Modern városok program keretében készülnek majd tervek egy 300 hektáros új ipari park létrehozásáról is a városban, amelynek pontos összegét még nem lehet tudni. Jelezte azt is, hogy - bár a költségvetésben nem jelenik meg - a MÁV-Start mintegy 100 IC-kocsi gyártására kapott megbízást a kormánytól. A gyártás 2017-ben indul Szolnokon mintegy 250 új munkahelyet teremtve.