Gedeon napja van. | 2024.03.28

Premierre és határon túli vendégszereplésre készül a Frenák Pál Társulat

2016-05-23 08:42:16

 

Május végén Veszprémben mutatja be új darabját a Frenák Pál Társulat, de előtte még Erdélybe és Pozsonyba is elviszi az Európa-szerte nagy sikerrel játszott BIRDIE című produkcióját.

 

    Az együttes UN című új koreográfiáját a veszprémi Tánc Fesztiválján láthatja először a közönség. A május 28-án debütáló előadás első szólóját az Évad legjobb pályakezdő kortárs táncművésze díjjal frissen kitüntetett Maurer Milán táncolja és a koreográfia középpontjában egy faun-szerű lény áll - olvasható a társulat MTI-hez eljuttatott közleményében.  
    Az UN első részének különös figurája belakja a teret, azonnal reagál annak mozgására, változásaira, függ a környezetétől. Ez a függés egyszerre értendő szimbolikusan és szó szerint, hiszen Frenák Pál koreográfus ez alkalommal is egy különleges kötélrendszerben mozgatja táncosát.
    A darab második részében, hosszú idő után újabb saját szólóval lép színpadra a koreográfus. A japán kultúrából és egy butoh mester személyéből-emlékéből merítő absztrakt, monokróm színekkel játszó koreográfia az idő múlásával létrejövő új egyensúlyról, a férfiasságról és nőiességről beszél.
    Az előadáshoz Gryllus Ábris komponált zenét. A produkció a következő évadban érkezik a fővárosba: a budapesti bemutatónak a MU színház ad otthont október 7-én.
    A veszprémi premiert megelőzően a társulat pénteken a gyergyószentmiklósi VI. dance.movement.theatre fesztiválon lépett fel a BIRDIE című produkciójával, amely kedden a rangos nemzetközi előadóművészeti fesztivál, a pozsonyi Eurkontext.sk - The SND Theatre Festival vendége lesz.
    A társulat a budapesti közönség számára is tartogat programot: június 5-én és 6-án az InTimE című előadással duplázik a Trafó Kortárs Művészetek Házában, majd június 8-án a BIRDIE is hazatér a Müpa Fesztiválszínházába. A szezont a Győri Táncfesztiválon, szintén a BIRDIE-vel zárja az együttes.