Auguszta napja van. | 2024.03.29

A magyar alakulatoknak az 1944-es varsói felkelésben játszott szerepről szóló könyvet mutattak be

2016-05-22 18:27:00

 A több mint 30 ezer főből álló magyar alakulatoknak a német megszállók elleni 1944-es varsói felkelésben betöltött szerepét taglaló, hiánypótló könyvet mutattak be vasárnap a Varsói Nemzetközi Könyvvásáron.

    Maria Zima lengyel történésszel, a könyv szerzőjével Engelmayer Ákos, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövet beszélgetett.
    Elmondta: Zima aprólékos levéltári munkát végzett, amikor leírta az 1944 augusztus közepétől Varsó környékén állomásozó magyar alakulatok szerepét.
    Bár a lengyel és a magyar köztudatban a kommunizmus idején elhallgatott történet évek óta jelen van - többek között Andrzej Munk Eroica című, 1958-ban készült filmje révén -, részletei eddig feldolgozatlanok voltak.
    Zima a bemutatón ismertette a magyar egységeknek a kötetben leírt elhelyezkedését, a katonák számát, magatartását. Kimutatta, hogy a magyarok - bár a németek szövetségesei voltak és a német parancsokkal ellentétes magatartás óriási kockázattal járt - kapcsolatokat tartottak fenn a lengyel felkelőkkel, élelmiszert, esetenként fegyvereket is adtak nekik, részt vettek a lengyel szentmiséken is, sőt, a lengyel vallásos énekekhez zenés kíséretet is biztosítottak.
    A magyar alakulatoknak hősi halottai is voltak. Néhány magyar katonát a németek végeztek ki, mert azzal vádolták, hogy együttműködött a felkelőkkel.
    Zima lefényképezte a Varsó környéki magyar hadisírokat is. Engelmayer elmondta: a gondosan ápolt honvédsírok arról tanúskodnak, hogy a helybeliek tisztelik a magyarokat, "nem tartották fasisztáknak őket".
    A levéltárakban feltárt részleteket Zima történelmi kontextusba helyezte, nyomon követte, ahogy a felkelés aktív magyar támogatásáról szóló tárgyalások a felkelő lengyel Honi hadsereg és a magyar alakulatok élén álló tábornokok között zsákutcába futottak.
    A már 1942 óta a náci Németországgal szakítani készülő magyaroknak a lengyelek ugyanis nem tudták szavatolni, hogy a nyugati hatalmak és a Vörös Hadsereg szövetséges erőként kezelik majd Magyarországot. A Varsó környékén állomásozó magyarok mégis jelentős segítséget nyújtottak a felkelőknek - derül ki Zima munkájából.
    A varsói nemzeti stadionban csütörtökön megnyitott, vasárnap záródó kulturális szemlén 24 ország több mint 800 könyvkiadója képviselteti magát. Az idei könyvvásár díszvendége Magyarország.
    A nagy látogatottságnak örvendő magyar standon több mint 20 magyar mű mutatkozik be új lengyel fordításban, 13 magyar kortárs szerző tart író-olvasó találkozót, de az olvasóközönségnek a klasszikusok újonnan kiadott fordításait is bemutatják.
    Vasárnap több történelmi tárgyú kötetet is bemutatnak: az 1918 és 1920 közötti magyar-lengyel kapcsolatokat dokumentáló könyvét délelőtt Varga E. László történész ismertette, Stanislaw Sroka történésszel a magyar államiság kezdeteivel foglalkozó kötetéről Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul beszélgetett.
    Délután Grzegorz és Krystyna Lubczyk a Pamiec - Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 című könyvüket mutatják be, mely a lengyel-magyar kétnyelvű albumsorozat harmadik, záró kötete.
    A szépirodalmi bemutatók sorát vasárnap Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című kötete zárja.