Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bírósághoz fordul Tordesillas a bikaölési tilalom miatt

2016-05-20 19:30:00

 

Az észak-spanyolországi Tordesillas önkormányzata nem hagyja annyiban, hogy Kasztília és Leon tartomány törvényben tiltotta meg a bikák megölését a viadalokon kívüli egyéb hagyományos rendezvényeken, és bírósághoz fordul a döntést miatt - jelentette be José Antonio González Poncela polgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

 

    A Madridtól 180 kilométerre lévő településen 1534 óta rendezik meg a híres, Toro de la Vega elnevezésű, több száz évre visszanyúló eseményt, amelyet egyfajta, a bikával folytatott lovagi tornaként szoktak emlegetni, mert az emberek csoportosan, gyalog vagy lovon ülve, lándzsákkal a kezükben üldözik és próbálják elejteni a bikát egy nagyobb, szabad területen. 
    Az állatvédők régóta tiltakoznak a kegyetlennek tartott rendezvény miatt, amelyet tavaly nagy rendőri jelenlét mellett rendeztek meg, hogy elkerüljék az ellenzők és támogatók összecsapását. Kasztília és Leon kormánya most engedett a követeléseknek, és úgy határozott: a bikaviadalok kivételével tilos leölni a bikát más tradicionális rendezvényeken.
    Tordesillas polgármestere szerint sajnálatos, hogy a helyi kormányzat nem tudja értékelni a nagy antropológiai jelentőségű rítusokat és kulturális megnyilvánulásokat. A Toro de la Vegát pedig inkább védeni kellene mint egyik pillérét a közösség történelmének, kulturális identitásának - jegyezte meg.
    A sajtótájékoztatón csaknem százan megjelentek a helyiek közül is, akik hangos tiltakozással reagáltak arra az újságírói kérdésre, hogy lenne-e értelme megrendezni szeptemberben a következő Toro de la Vegát, ha nem lehet megölni a bikát.