Emma napja van. | 2024.04.19

Szovjetunióba hurcoltak emlékéve - Történész: a Gulág-jelenség a mi tragédiánk

2016-05-17 09:27:33

 

Konferenciát rendeznek csütörtökön a Gulág-jelenségről Budapesten, az eseményen egyetemi és akadémiai felszólalók is lesznek - mondta Kun Miklós történész az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

 

    Kun Miklós elmondta: a Gulág-jelenség című konferencián olyan új információk is elhangzanak majd, mint például az, hogy jóval a szovjet csapatok 1944-45-ös magyarországi bevonulása előtt vittek már el magyarokat a Gulágra. Sztálin 1939-es, az úgynevezett "legelvetemültebb politikai bűnözőket" felsoroló listáján is volt 300 magyar, és 1940-ben, Moldva megszállásakor szintén sok magyart hurcoltak el a Szovjetunióba.
    A történész a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Barankovics István Alapítvány, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete által szervezett konferencia címére is kitért. Azt mondta: a Gulág jó keretfogalom, a Gulág-jelenség ugyanakkor több, mint ami a Szovjetunióban létező rendszer volt. A Gulág-jelenség "az ember megfosztása a szabadságjoguktól, kényszerítés, nemzet szerinti büntetés, azonkívül egy eltorzult gazdasági szemlélet". Az utóbbit úgy magyarázta: Sztálin azt mondta ugyan, hogy "a legfontosabb dolog nálunk az ember", viszont ezalatt azt értette, hogy a lehető legtöbb dolgoztatható emberre van szüksége.
    Kun Miklós úgy fogalmazott: a Gulágról nem lehet olyan nyugodtan beszélni, mint a spártaiak és athéniek háborúiról, mert "ez a mi vérünk, a mi sorsunk, a mi tragédiánk". Arra, hogy a Gulág-jelenség máig velünk van, bizonyíték például az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztes dala körül kialakult konfliktus is - mondta. A krími tatár származású, ukrán állampolgárságú Jamala 1944 című dala a Sztálin által elrendelt krími deportálásoknak állít emléket, utalva a félsziget 2014-es orosz elfoglalására is.
    A második világháború végén mintegy 800 ezer magyart hurcoltak a Szovjetunióba, akik közül 200 ezren meghaltak. A 2017 februárjáig tartó Gulág-emlékév nekik állít emléket.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó