Gedeon napja van. | 2024.03.28

Római tavaszünnep az Aquincumi Múzeumban

2016-05-15 14:12:00

 

A római tavaszünnep, a Floralia elevenedik meg május 21-22-én az Aquincumi Múzeumban.

 

    Az Aquincum Baráti Kör szervezésében megvalósuló rendezvényen az érdeklődők betekintést nyerhetnek a római katonák, a gladiátorok, a germán és kelta harcosok életébe, harci bemutatókon vehetnek részt, valamint a múzeum szabadtéri színházában Plautus Szamárvásár című darabját tekinthetik meg - közölte a múzeum az MTI-vel.
    Felidézik az egykori rabszolgavásárokat, emellett harci "kiképzés", jósda, kézműves foglalkozás, római gyermek- és ügyességi játékok, hagyományőrző egyesületek bemutatkozása és csatajelenetek is várják a látogatókat - áll a tájékoztatóban.
    A római kor egyik legkedveltebb ünnepe alkalmából a hagyománynak megfelelően fiatal virágkötők díszítik fel munkáikkal  a múzeumot és a romterületet.
    Az Ókori lexikon szerint Flora a tavasz, a virágok, a virulás, tehát a virágzó ifjúság örömeinek istennője, akinek tiszteletére egykor megalapították Floralia ünnepét. Ekkor az emberek és az állatok egyaránt virággal, főként rózsákkal voltak borítva, a nők megszokott ruhájuktól eltérő öltözetet vettek magukra.