Auguszta napja van. | 2024.03.29

Századvég: a szolgáltatások húzhatták a GDP-t az első negyedévben

2016-05-13 19:12:00

 

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint a vártnál szerényebb, de pozitív első negyedévi növekedéshez elsősorban a szolgáltató szektor javuló teljesítménye járulhatott hozzá, míg az ipar kisebb növekedése fékezhette azt. A Századvég kutatói az év hátralévő részében a növekedés gyorsulására számítanak.

 

    Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez mérten pedig 0,8 százalékkal csökkent a  Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt első becslése alapján. A növekedés lassulása alulmúlta az elemzői várakozásokat.
    A Századvég Gazdaságkutató az MTI-hez eljuttatott kommentárjában rámutat: termelési oldalról az ipar szerényebb (0,3 százalékos) növekedése a vártnál kevésbé tudta segíteni a növekedést, ahhoz a szolgáltatások jelentősebb mértékben járultak hozzá. A szolgáltatásokon belül is vélhetően kiemelkedően teljesített a turizmus, hiszen az első negyedévben a szálláshelyek árbevétele 10 százalékkal nőtt. 
    Jelentősen, 27,6 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye, elsősorban az uniós támogatások átmeneti visszaesésének eredményeként. Hozzáteszik, hogy ebben az ágazatban a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), valamint az uniós támogatások ismételt felfutása hozhatja vissza a növekedést. 
    Felhasználási oldalról a fogyasztás járulhatott hozzá legnagyobb mértékben a gazdaság növekedéséhez, ezt mutatja a kiskereskedelmi forgalom 4,7 százalékos növekedése is. A beruházások dinamikája az előző negyedévhez képest, az uniós források csökkenése miatt vélhetően lassult, míg a nettó export hozzájárulása még kérdéses, hiszen a szolgáltatások külkereskedelmére vonatkozó adatok még nem jelentek meg - fejtik ki.
    A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint a lassabb növekedés csak átmeneti lesz, és az év további részében a növekedés várhatóan ismét fellendül. Ezt segítheti elő felhasználási oldalról a magasabb bérek okozta növekvő fogyasztás, valamint a költségvetésből az egyes ágazatoknak (például oktatás, egészségügy) juttatott többletforrás is. Termelési oldalon várható, hogy az ipar növekedése ismét gyorsul, és ezáltal a gazdaság bővülése is nagyobb lesz az idén, mint amekkora értéket az első negyedévben mért a KSH.