Csongor napja van. | 2024.04.16

A kismartoni Esterházy-kastély rezidens zenekara lesz az év végétől az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar

2016-05-11 19:22:00

 

A kismartoni (Eisensadt) Esterházy-kastély rezidens zenekara lesz az év végétől az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, miután együttműködési megállapodást kötött a kastélyt kezelő Esterházy Magánalapítvánnyal - közölte a magánalapítvány szerdán az MTI-vel.

 

    A tájékoztatás szerint az 1987-ben alapított zenekar így állandó fellépési lehetőséget kap és nemzetközi tevékenységét is bővítheti. A rezidens zenekar státuszt maga az együttes kérte, így is kifejezve Haydnhoz és a történelmi helyszínhez való szoros kötődését.
    A megállapodás 2020-ig szól és az első évek tapasztalatai alapján meghosszabbítható.
    Az első koncertet 2017. január 14-én az Esterházy-kastély Haydn Termében adja a zenekar, amelyen Haydn A teremtés című oratóriuma csendül fel Nicolas Altstaedt vezetésével.
    Az együttműködés keretében a zenekar négy koncertet ad a classic.Esterházy koncert-sorozatban illetve ugyancsak négyszer lép színpadra az új kismartoni őszi fesztiválon.
    A fesztivált szeptember 7. és 17. között rendezik meg, de hivatalos nevét és pontos programját ősszel hozzák nyilvánosságra. Az új rendezvénysorozat célja, hogy az eddigi fesztiválformátumok és Haydn-előadások kibővítésével új zenei-tartalmi súlypontokat hozzon létre. 
    A klasszikus zene, a jazz és a pop területén jelentkezik újdonságokkal ez a fesztivál, amelyet felolvasások és beszélgetések is színesítenek majd. 
    Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart Fischer Ádám alapította 1987-ben, bécsi és budapesti zenészek részvételével. A közös zenélés lehetőséget nyújtott a felkért muzsikusok számára, hogy a vasfüggöny ellenére művészi és emberi kapcsolatokat alakítsanak ki egymással. 
    Az együttes a kezdetek óta az Esterházy-kastély Haydn-termében ad koncerteket, Joseph Haydn és más klasszikus zeneszerzők műveit előadva.
    2015-ben Nicolas Altstaedt vette át a zenekar művészi irányítását, s megkezdte a zenekar művészi újrapozícionálását, azzal a szándékkal, hogy Haydn és kortársai műveit korhű és magas színvonalú interpretációban hallhassa a közönség. 
    A zenekar középtávú tervei között szerepel, hogy historikus hangszereken is előadják a műveket, emellett szeretnék kibővíteni repertoárjukat egészen a kortárs zeneszerzők műveinek megszólaltatásáig.