Emma napja van. | 2024.04.19

Felfüggesztett börtönt kapott a tolvajt halálra gázoló nő

2016-05-10 15:42:37

 

Egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a II-III. kerületi bíróság kedden nem jogerősen azt a nőt, aki 2012 decemberében a belvárosi forgalomban autójával tolvajokat vett üldözőbe, fellökte a motorjukat, és emiatt egyikük életét vesztette.

 

    A vádlott a péntek délutáni csúcsforgalomban állt Budán az autójával, amikor motoros tolvajok betörték a kocsi ablakát, kirántották a táskáját és elszáguldottak.
    A nő autójával a tolvajok után eredt, fél kilométeres üldözés után fellökte a motorjukat, ami miatt az egyik tolvaj halálos sérüléseket szenvedett. Társa elmenekült a helyszínről. Az üldözésben több másik autó is megrongálódott, és egy vétlen ember könnyebb sérüléseket szenvedett.
    Az életben maradt - visszaeső - tolvajt korábban 2 év 11 hónap szabadságvesztésre ítélték a motoros rablás és más vagyon elleni cselekmények miatt, ebben az eljárásban pedig másfél év felfüggesztettet kapott segítségnyújtás elmulasztása miatt.
    A bíró szóbeli indoklásában kiemelte: a vádlott még az üldözés során is jogos védelmi helyzetben cselekedett, de a vétlen közlekedők sérelmére megvalósult a közúti veszélyeztetés.
    Az ügyész kedden vádbeszédében felidézte, hogy az üldözés során a nő számos közlekedési szabályt megszegett, 70-80 kilométeres sebességgel haladt, átlépte a záróvonalat és áttért az út bal oldalára, figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést. Magatartása számos vétlen ember, járókelők és autósok testi épségét is veszélyeztette.
    Az ügyész szerint jogos védelmi helyzet nem állt fent, mert a lopás befejeződött és újabb támadás reális veszélye sem állt fent. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vádlott szándéka nem terjedt ki testi sértésre, emberölésre.
    A halált okozó közúti veszélyeztetés mellett a vádban szerepelt rongálás is, a halmazati büntetés akár a tíz évet is meghaladhatta volna, az ügyész azonban csupán felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, elsősorban azért, mert a vádlott különleges sértetti helyzetben cselekedett.
    A másodrendű vádlottnak, aki a helyszínről elmenekülve magára hagyta vérző, kicsavart tagokkal egy autó alatt fekvő társát, segítségnyújtás elmulasztása miatt letöltendő fogházat indítványozott az ügyész.
    Az elsőrendű vádlott ügyvédje perbeszédében védence felmentését indítványozta. Álláspontja szerint a szándékos ütközés nem bizonyított, és bár a nő közlekedési veszélyhelyzetet valóban előidézett, legfeljebb annak alapesete, tehát nem a halált okozó minősített eset valósulhatott volna meg, ám a jogos védelmi helyzet miatt emiatt sem lehet elmarasztalni a vádlottat.
    Az ügyvéd szerint jogos védelmi helyzetben volt védence amikor üldözőbe vette a tolvajokat. Idézte a Kúria jogos védelemmel kapcsolatos jogegységi döntését: a jogtalan támadás elhárításának kockázatát, következményeit a támadóknak kell viselniük, ennek korlátja csak az lehet, amikor a védekező fél tiszta fejjel, tudatosan, mintegy megtorlásképpen választja a súlyosabb védekezési módot.
    A vádlott az utolsó szó jogán hangsúlyozta, hogy mindig törvénytisztelő ember volt, de arra nem készülhetett fel, hogy fényes nappal az utcán támadás éri. Mikor a két férfi a motorról rátámadt, ösztönösen cselekedett. "Nagyon sajnálom, hogy balesetet okoztam, de nem volt szándékos, csak annyit szerettem volna elérni, hogy eldobják a táskát" - mondta.
    A másodrendű vádlott, aki ügyvéd nélkül vett részt az eljárásban, az utolsó szó jogán azzal védekezett, hogy sokkos állapotban volt, amikor menekült; ahhoz mindenkinek joga van, hogy mentse az életét, az ő társát pedig halálra gázolták.
    A férfi elmondta, hogy elfogadja a büntetést, de felfüggesztettet kérne, mert jó útra tért, van családja, munkája, és az új életét veszélyeztetné egy letöltendő szabadságvesztés.
    A bíró szóbeli indoklásában azt emelte ki, hogy az elsőrendű vádlott a tolvajokkal szemben jogos védelmi helyzetben volt, ami mindaddig fennáll, míg reális esély van arra, hogy visszaszerezze jogos tulajdonát. Ám a jogos védelmi helyzet sem veszélyeztetheti vétlen személyek életét, testi épségét, vagyonát.
    Az elsőrendű vádlott bűnösségét a kerületi bíróság közúti veszélyeztetés alapesete és rongálás miatt mondta ki.
    A másodrendű vádlott esetében a bíróság az ügyészségtől eltérően elegendőnek tartotta a segítségnyújtás elmulasztásáért a felfüggesztett szabadságvesztést.
    A bíróság mindkét vádlottat eltiltotta a járművezetéstől.
    Az ügyész mindkét vádlott esetében súlyosításért, a nő és védője felmentéséért fellebbezett.