Emma napja van. | 2024.04.19

Miniszterelnökség: módosultak az állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívások

2016-05-09 17:17:41

 

A gazdálkodók érdekeit figyelembe véve módosultak az állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívások, a korábban ismertetett határidőmódosítás mellett változtak egyebek között a termelői csoportokra és a termelői szervezetekre vonatkozó jogosultsági feltételek is - közölte a Miniszterelnökség hétfőn.

 

    A közlemény hangsúlyozza: a Miniszterelnökség mind az öt felhívás esetében fontosnak tartja, hogy az állattartók pályázatukat termelői csoport, illetve szervezet formájában nyújthassák be. Ennek érdekében az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések során elérte, hogy egyszerűbben teljesíthessék a feltételeket. A termelői csoportok és termelői szervezetek esetén a mezőgazdasági árbevételre vonatkozó feltételt a tagok összeszámított árbevételével kell elérni, míg a 6000 euró STÉ (Standard Termelési Érték) elérését a tagok legalább felének kell teljesítenie.     
    Az öt felhívás esetében további fontos változás, hogy az üzemen belüli anyagmozgatásra, illetve a vagyonvédelem gépeire maximálisan igényelhető támogatási összeget 10 millió forintra, a termény-, illetve takarmánytárolók kialakítására igényelhető forrást pedig 50 millió forintra növelte a Miniszterelnökség. Könnyebbséget jelent az a módosítás is, amelynek nyomán a támogatási kérelmek mellékleteként nem szükséges elvi vízjogi engedélyt benyújtani. 
    Módosult a juh- és kecsketartó telepek korszerűsítését támogató pályázati felhívás is, az elérhető maximális támogatási összeg egyéni projekt esetén 50 millió forintra, kollektív projekt esetén 100 millió forintra emelkedett. 
    A szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Miniszterelnökség lehetőséget ad önjáró- silózó-, szecskázó- és kaszálógépek beszerzésére nettó 50 millió forintos támogatási határig. 
    A Miniszterelnökség felhívja a pályázók figyelmét, hogy kérelmeiket körültekintően, a változásokat figyelembe véve készítsék el. A részletekről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak az érintettek.