Andrea napja van. | 2024.04.18

BÉT - Szakértő: felülteljesített a magyar tőzsde a nemzetközi piacokhoz képest

2016-05-09 16:15:58

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,87 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 26 623,71 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
    Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a BÉT már másfél hete erősen felülteljesít a nemzetközi börzékhez képest, így volt ez hétfőn is. A pozitív befektetői hangulatból "nagyobbat merített" a magyar piac, mint a német például, ahol 1 százalék körüli emelkedés van - jelezte. 
    Az OTP 3 százalékos erősödését a KBC elemzője szerint segítette, hogy a múlt hét végére fontos technikai támaszhoz érkezett a papír.
    Kitért arra is, hogy a forint viszont gyengült az euróval szemben, 316 forintra. Ennek az lehet az oka a szakértő szerint, hogy pénteken gyenge magyar ipari termelési adatok láttak napvilágot. Hozzátette: várhatóan 316-318 forint/euróig gyengül a magyar deviza, majd újból erősödésbe kezdhet.
    A Mol 275 forinttal, 1,69 százalékkal 16 510 forintra erősödött, 562,0 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 3,07 százalékkal 7060 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 466 forintra emelkedett, forgalma 320,8 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 79 forinttal, 1,47 százalékkal 5470 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1776,53 ponton zárt hétfőn, ez 3,82 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.