Auguszta napja van. | 2024.03.29

Zenés demonstrációt tartott a Budapesti Fesztiválzenekar a Vörösmarty téren

2016-05-07 20:15:00

A közönséggel közös zenéléssel demonstrált a Budapesti Fesztiválzenekar szombaton a Vörösmarty téren, tiltakozva a Fővárosi Közgyűlés döntése ellen, amely háromnegyedével csökkentette az együttes támogatását.

    "Elsősorban azt demonstráljuk, hogy mi nagyon szeretjük Budapestet, és tudjuk, hogy Budapest is nagyon szereti a Budapesti Fesztiválzenekart" - kezdte a koncertet Fischer Iván, a zenekar vezetője a teret megtöltő közönség előtt.
    Mint mondta, legyen ma szó a jövőről, ne múltról beszéljünk, hanem arról, hogy milyen Budapestet szeretni. Olyan Budapestet szeretnénk, ahol több a zene, a vidámság, az öröm, a szeretet és kevesebb a gyűlölködés - fogalmazott Fischer Iván, aki a zenedarabok közötti szünetekben többször is megszólalt.
    A demonstráción külön darabot játszottak a budapesti gyermekeknek, a fiataloknak, a nyugdíjasoknak, a művészeknek, a pedagógusoknak, a kórházi dolgozóknak, a köztisztviselőknek, mindazoknak, akik sokat dolgoznak.
    Megemlékeztek azokról is, akik valamilyen - akár vallási, származásbeli, vagy akármilyen - kisebbséghez tartoznak. "Azt szeretnénk, ha ők is, mint mindenki más, jól éreznék magukat Budapesten, biztonságban, barátságos környezetben, sok-sok örömmel, muzsikával" - mondta.
    "Szeretnék megemlékezni mindenkiről, aki Budapest Közgyűlésében dolgozik. Történt, ami történt, ők is Budapest részei, és számukra is van egy kis ajándékunk" - mondta a zeneigazgató, majd a zenekar Hanno Müller-Brachmann fellépésével előadta Mozart A varázsfuvola című operájából azt az áriát, amikor Sarastro arról énekel, hogy itt nem ismerik a bosszút.
    A múlt héten a Fővárosi Közgyűlés 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar éves támogatását, amelynek következtében terveik módosítására kényszerülnek.
    "Szeretnénk megígérni, hogy egy kis visszaesés után nem fogjuk cserbenhagyni Budapestet" - hangsúlyozta a zenekar vezetője.
    Továbbra is zenélni fogunk, találkozni fogunk - mondta a karmester, majd közös muzsikálásra hívta a közönséget. A hallgatóság saját hangszereivel együtt zenélt az együttessel, a közös produkció egy Beethoven-darabban teljesedett ki.