Emma napja van. | 2024.04.19

Az MSZP benyújtja a parlamentnek két népszavazási kezdeményezését

2016-05-07 15:36:00

 Az MSZP választmányi elnöke szerint közjogilag ugyanaz a helyzet a szocialisták által támogatott két népszavazás és a kormány kvótareferendumának ügyében, mindegyik kiírásáról az Országgyűlésnek kell döntenie, ezért a frakció hétfőn be is nyújtja határozati javaslatát a parlamentnek.

    Botka László szombaton, Budapesten az MSZP választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón eredményesnek és sikeresnek értékelte a párt két népszavazási kezdeményezését, mert egy hónap alatt összegyűjtöttek 100-100 ezer aláírást az állami földek eladásának tilalmáról és az állami cégvezetők bérplafonjáról szóló kezdeményezésekhez. Szerinte ezért a parlamentnek napirendre kell tűznie ezt kérdést.
    Az ellenzéki politikus azt mondta, annak ellenére sikerült összegyűjteniük az aláírásokat, hogy a kormánypártok az elmúlt években folyamatosan szigorították a népszavazás intézményét, ugyanis félnek a népszavazástól.
    Botka László szerint minden logika azt mondja, hogy egy napon és egy szavazólapon kell lennie a három kérdésnek, nem néhány hónap eltéréssel kell azokat megtartani.
    A választmányi elnök felhívta arra a figyelmet, hogy egy népszavazás állami költsége több mint hatmilliárd forint. Hozzátette: bíznak abban, hogy a Fidesz politikai presztízskérdésből nem fog ennyi közpénzt kidobni az ablakon.
    Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője arról beszélt: Magyarországon az egészségügy helyzete tarthatatlan, az elmúlt években 400 milliárd forintot vontak ki az ellátórendszerből. A jövő évi költségvetés az utolsó kegyelemdöfés az egészségügynek, amiatt milliók nem jutnak majd hozzá az egészségügyi alapellátáshoz - tette hozzá.
    A pártelnök szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megszüntetése nem mást jelent, mint hogy eltüntessék a magyar állampolgárok által befizetett egészségügyi járulékot. A Fidesz ezzel egyértelmű lépést tesz a fizetős egészségügy felé - tette hozzá.
    Beszámolt arról, a választmány azt kérte a frakciótól, hogy a költségvetés parlamenti tárgyalásakor követeljen több pénzt az egészségügyi alapellátásra, a kórházak adósságának rendezésére, az ott dolgozók fizetésemelésére, új, korszerű eszközök beszerzésére.
    Miközben a kormány a kvótareferendum ügyében félelemkampányt folytat, az egészségügyben valódi félelem uralkodik - közölte Tóbiás József. Kifejtette: az egészségügyi dolgozók lehetetlen körülmények között dolgoznak, míg azok, akik egészségesek, félnek attól, hogy betegek lesznek, mert nincs az a családi megtakarítás, amivel segíteni lehetne a gyógyulásukat.
    A politikusokat kérdezték arról, hogy a Népszabadság szerint nagy tételben vásároltak fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai olyan könyveket, amelyeknek a kiadását is finanszírozták; a kötetek szerzői között maga az MNB elnöke, Matolcsy György is szerepel. Tóbiás József azt mondta, úgy látszik, Matolcsy György jegybankelnök könyvét csak Matolcsy György olvassa. Hozzátette: az is látszik ebből, hogy a szerzői jogdíj miatt az MNB elnöke gazdagodik a magyar adófizetők pénzéből.
    "Matolcsy György jegybankelnökként rabolja ki a bankot, ehhez képest a viszkis zöldfülű pályakezdőnek minősül" - fogalmazott.
    Kérdésre válaszolva az MSZP elnöke beszélt arról is, hogy a választmányon napirendre került a szövetségi politika, ez ugyanis a testület hatásköre. Hozzátette: a szövetségi politikának nem kizárólagos elemei az ellenzéki pártok. Az elmúlt két évben az időközi választások azt igazolták - mondta - , hogy egy jelölt kiválasztásának nem pártok közötti alkunak kell lennie, hanem esélyes jelöltet kell indítani a választókerületben.