Auguszta napja van. | 2024.03.29

Palkovics: az állami irányító központ elnevezése továbbra is Klebelsberg lehet

2016-05-05 07:16:44

 

Az oktatási államtitkár szerint az állami intézményfenntartó irányító központjának elnevezése a jövőben is maradhat Klebelsberg, ami egy jó név és nem kell szégyellni, az új tankerületek azonban még nem kaptak elnevezést. Palkovics László a Magyar Narancsnak adott, csütörtökön megjelent interjúban arról is beszélt, hogy javaslatot tett a kormánynak a fenntartás és a működtetés egységesítésére, de döntés még nem született.

    Jelezte: a javaslatuk alapján 57 tankerület jönne létre, egyenként 10 milliárdos költségvetéssel, 50-80 feladat-ellátási hellyel. A leendő új szervezetben a döntések regionális szinten, az iskoláktól maximum 40 kilométerre születnének.
    Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megszűnéséről azt mondta, hogy a technikai rész, a menedzsment és a nyomtatás a Könyvtárellátóhoz (Kello) kerül, a tankönyvírás, kiadás feladatai az Eszterházy Károly Főiskolához, de más felsőoktatási intézmények is részt vehetnek a munkában.
    A szakképzés átalakítása miatt a földrajztudósok, fizikusok, kémikusok tiltakozásáról úgy vélekedett, hogy egy meghatározott piaci igény szerint az NGM alakította ki a rendszert. Egy adott szakhoz tartozó tárgyat  - például gépészetnél a fizikát - továbbra is úgy fogják tanulni, hogy abból akár emelt szintű érettségit tudjon tenni a diák. Kérdés, hogy szerencsés-e a többi természettudományos tárgy kikerülése, ő támogatná, hogy akár egy összevont science tárgyként megmaradjanak. Valószínűsítette, hogy az általa javasolt módosításról a köznevelési kerekasztal még tárgyalni fog.
    Az államtitkár a köznevelési kerekasztal munkájával elégedett, és kitért arra is, hogy a pedagógussztrájk után tárgyalnak tovább az érintettekkel.
    Arról, hogy lesz-e ismét Közoktatás-politikai Tanács, azt mondta: a kerekasztal funkcióit le fogják képezni egy rendelettel létrehozott egyeztető testületbe, ennek az elnevezése még kérdéses. Megjegyezte: a tanácsnak lényegesebben limitáltabb volt a jogköre és a résztvevők köre is szűkebb volt, mint a kerekasztalé. A szakszervezeteket - ahogy a kerekasztalhoz - az új szervezetbe is meghívják, a Tanítanék mozgalom azonban szavai szerint "nehezen megfogható", nem szakszervezet és nem fenntartó. Palkovics László azt mondta, hogy a pedagógusszakmai szervezetek közé férhet be, és ezeknek a szervezeteknek kell eldönteniük, kit delegálnak majd.