Andrea napja van. | 2024.04.18

Szijjártó: Matolcsy a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke

2016-04-29 09:38:00

 A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke.

    Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökei közül Matolcsy György szolgálta leginkább a magyar nemzeti érdeket. A jegybanki politika nyomán évente 50-100 milliárd forinttal több marad a költségvetésben - tette hozzá. Megjegyezte: "teljesen megfelel" az európai gyakorlatnak, hogy az MNB alapítványai kutatási tevékenységet folytatnak és kiadványokat publikálnak.
    A miniszter arról is beszélt, hogy nagyon nehéz megfogni a nemzetközi befektetőket, de a tárca komolyan lobbizik a magyarországi beruházásokért.
    Úgy fogalmazott, hogy öldöklő a küzdelem, a verseny még soha nem volt ilyen éles a nemzetközi gazdasági életben a nagyvállalatok bevonzásáért. Míg korábban leginkább a visegrádi országok voltak Magyarország riválisai, ma már a latin-amerikai, a távol-keleti, sőt a nyugat-európai államok is konkurenciát jelentenek.
    Szijjártó Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta, hogy a befektetői bizalom az egyik legfontosabb kérdés. Tavaly nem volt olyan külgazdasági mutató, amiben ne döntött volna rekordot a magyar gazdaság: soha nem volt olyan magas az export és a külkereskedelmi többlet, valamint soha nem történt annyi beruházás, mint 2015-ben - jelentette ki.