Auguszta napja van. | 2024.03.29

A horvát veteránok befejezték az 555 napja tartó tüntetést

2016-04-26 16:55:00

 A horvát veteránok befejezték az 555 napja tartó tüntetést, amelyet a veteránügyi minisztérium előtt folytattak a korábbi balközép kormánykoalíció "közönye" ellen.

    A veteránok azért döntöttek a demonstráció beszüntetéséről, mert szerintük a jelenlegi jobboldali kormány teljesítette feltételeiket - közölte Duro Glogoski, a mozgássérült veteránok egyesületének elnöke, a tüntetések egyik szervezője kedden tartott sajtótájékoztatóján, Zágrábban.
    Glogoski szerint a változások az elmúlt egy hónapban már észlelhetők voltak.
    A januárban alakult új kormány teljesen másképp áll hozzá a veteránok problémáihoz - mondta.
    A veteránok részévé váltak a minisztériumnak, és segíteni fognak az őket érintő törvények kidolgozásában - hangsúlyozta.
    A demonstráció 2014. október 20-án kezdődött. A veteránok sátrat emeltek a veteránügyi minisztérium mellett és az egyik követelésük az volt, hogy Predrag Matic akkori veteránügyi miniszter és két helyettese mondjon le, mert  felelőtlenül vezetik a minisztériumot, és megalázóan, lenézően bánnak a veteránokkal.
    Másik követelésük szerint a kormánynak nyilvános vitát kellett volna rendeznie a horvát veteránok jogairól szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről, és a parlamentnek alkotmányba kellett volna foglalnia azt.
    Ugyanakkor követeléseik számos vitára adtak okot. Sokak szerint csak saját pénzügyi juttatásaikat akarták biztosítani, és nem érdekelte őket, hogy mások sokkal rosszabb helyzetben vannak. Nagyon sokan viszont támogatták őket. A szociáldemokrata kormány azzal vádolta a szervezőket, hogy a jelenleg kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) állt a tüntetések hátterében.
    A másfél éve tartó demonstráció során egy résztvevő meghalt infarktusban a tüntetés helyszínén, később egy veterán benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát, de életben maradt. Tavaly májusban háborús veteránok a rendőrséggel is összetűzésbe kerültek, miután a demonstrálók egy része bevette magát a parlament melletti Szent Márk templomba a rendfenntartók elől menekülve, és újabb csoport szeretett volna hozzájuk csatlakozni. Az összetűzésnek nem voltak sérültjei.