Emma napja van. | 2024.04.19

Már a cseh élelmiszerforgalom több mint kétharmadát ellenőrzik nemzetközi láncok

2016-04-22 20:10:00

A nagy nemzetközi üzletláncok ellenőrzik a csehországi élelmiszerkereskedelemnek már több mint kétharmadát, Közép-Európában ez a legmagasabb arány - közölte Zdenek Juracka, a cseh hagyományos kereskedelmi szövetség (ACTO) elnöke pénteken Prágában sajtóértekezleten.  

    Juracka szerint a helyzet nagyon komoly, a hagyományos cseh üzletek lényegében a túlélésért küzdenek. A kis élelmiszer-, illetve vegyesboltok száma különösen vidéken egyre csökken.       A Nielsen piackutató országos felmérése szerint csak tavaly 275 kis, legfeljebb 400 négyzetméteres üzletet zártak be Csehországban, a kis üzletek két százalékát. A jelentős részben hazai, tehát cseh élelmiszereket árusító szövetkezeti COOP csoport pedig a hét elején jelentette be, hogy az év folyamán több tucatnyi boltját fogja bezárni. Lukás Nemcík, a COOP szóvivője közlése szerint olyan boltokról van szó, amelyeket már nem tudnak nyereségesen működtetni.
    A COOP ugyanakkor tárgyalásokat folytat az állammal és az önkormányzatokkal, hogyan lehetne helyenként ezeket a boltokat támogatásban részesíteni, és ezzel fenntartani.     Tavaly a nagy üzletláncok is bezártak 11 szupermarketet, de megnyitottak négy új hipermarketet.       A Csehországban működő tíz legnagyobb nemzetközi üzletlánc 2015-ben mintegy 330 milliárd koronás forgalmat bonyolított le, ami - az autókereskedelem nélkül - a csehországi kiskereskedelem mintegy harmada.     A vezető pozíció már néhány éve a Kauflandé, a második helyen az Albert, míg a harmadikon a Tesco csoport van. A Kaufland hálózat nyeresége tavaly 2130 millió koronát tett ki 55,2 milliárd koronás forgalom mellett.