Emma napja van. | 2024.04.19

Kósa: a szocialisták már 2007-ben is bevándorláspártiak voltak

2016-04-22 16:03:00

A Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP már 2007-ben is azzal foglalkozott, hogy egymillió kínai betelepítésével orvosolja a demográfiai problémát, a párt a migrációs válság kezdete óta bevándorláspárti és semmilyen olyan intézkedést nem támogat, amely a probléma elhárítását szolgálja.

    Kósa Lajos a pénteken, Budapesten tartott megbeszélést követően tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: kínossá vált az MSZP álláspontja a migrációs kérdésben, az ellenzéki párt ezért inkább távol maradt a terrorfenyegetettségről szóló többpárti egyeztetésektől.
    Kósa Lajos kifejtette: a Magyar Idők pénteken megjelent cikke azt bizonyítja, hogy ez azért van így, mert az MSZP már 2007-ben is azzal foglalkozott, hogy egymillió kínai betelepítésével orvosolja a demográfiai problémát.     A magyar baloldal ebben a kérdésben is "teljesen együtt mozog" az európai baloldallal, hiszen utóbbiak is azért bevándorláspártiak, mert úgy gondolják, így lehet kezelni a munkaerőhiányt, annak ellenére, hogy a kontinens több országában is drámaian magas a fiatalok munkanélküliségi aránya - fejtette ki a frakcióvezető.     Kiemelte, a Fdiesz ezzel semmilyen formában nem ért egyet, ugyanis bebizonyosodott, nem igaz, hogy a tömeges bevándorlás nem rejt terrorkockázatot. A terroristák ugyanis a migrációs hullámot felhasználva kerültek az unióba - fejtette ki Kósa Lajos, aki szerint ezt már a szocialisták is látják, kínossá vált álláspontjukat pedig nem hajlandók vállalni.