Gedeon napja van. | 2024.03.28

Varga: óriási lehetőségek vannak az elektromobilitás fejlesztésében

2016-04-19 20:10:00

 

Óriási lehetőségek vannak az elektromobilitás fejlesztésében a magyar-német együttműködés támogatásával - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter az Orbán Viktor kormányfő vezette delegáció tagjaként tartózkodik Németországban.

 

    A nemzetgazdasági miniszter a Kölnből adott telefoninterjúban elmondta: az Észak-Rajna Vesztfáliai Kereskedelmi és Iparkamara meghívására a kamara kölni rendezvényén vett részt, ahol egy magyar-német közös gazdasági napot tartanak. A miniszter találkozott az ottani kamarai vezetőkkel, és előadást tartott a magyar gazdaság lehetőségeiről.
    Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy Észak-Rajna Vesztfália a 3. legnagyobb tartományi partnere Magyarországnak Németországon belül, Bajorország és Baden-Würtenberg után. A befektetéseket tekintve a második legnagyobb partner. Az elmúlt években a magyar és az észak-rajna vesztfáliai partnerek elégedettséggel nyugtázhatták a gazdasági mutatókat, hisz a befektetések és a kereskedelmi kapcsolatokból származó forgalom is jelentősen nőtt - mondta a miniszter.
    "Azt gondolom, a jövő együttműködésének egyik iránya a magyar iparfejlesztési tervben, az Irinyi-tervben meghatározott ágazatok fejlesztése lehet, így a zöld gazdaság fejlesztése, a gyógyszeripar, a járműipar és a speciális járműgyártáshoz kapcsoló gépek gyártásának területe" - emelte ki Varga Mihály.
    Elmondta: kedden olyan megállapodást írtak alá, amelyben egy elektromobilitási együttműködést kívánnak megvalósítani az itt működő kamarai, főiskolai és a Magyarországon tevékenykedő főiskolai partnerek a Magyar Elektromobilitási Szövetséggel együtt.
    Rámutatott: az elektromobilitásban komoly potenciál van Magyarországon, ez egy lehetséges útja a kutatás-fejlesztési együttműködésnek.
    Jelezte: az elektromos közlekedés háttériparát meg kell teremteni, amibe beletartozik a töltőállomások létesítése, a kutatási-fejlesztési irányok kijelölése, például az akkumulátorok fejlesztésében. "Győrben az Audinál már van egy ezzel foglakozó kvázi tanszék is" - mondta a miniszter.
    Varga Mihály Kölnben, az elektromos motorokhoz kapcsolódó kutatásfejlesztési együttműködési megállapodás aláírását követően kijelentette: a magyar kormány célja, hogy vezető szerepet vállaljon az elektromobilitás területén a régióban, élen járjon a megvalósításban, a sikeres modellek bevezetésében, kiemelt hangsúlyt fektetve a kutatás-fejlesztés-innováció területére.
    A Magyar Elektromobilitási Szövetség, az Észak-Rajna Vesztfáliai Elektromobilitási Szövetség, az Aacheni Műszaki Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem és a német Breuckmann GmbH között létrejövő megállapodás aláírása után Varga Mihály hangsúlyozta: az együttműködés kiemelten illeszkedik a magyar kormány iparfejlesztési elképzeléseibe. "Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, szükség van stratégiai partnerekre, olyan együttműködésekre, amelyek segítik céljaink megvalósítását" - emelte ki a miniszter.
    A Nemzetgazdasági Minisztérium által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint Varga Mihály Partnerség és stabilitás a német-magyar kapcsolatokban címmel tartott előadásában elmondta: a Németország és Magyarország közötti együttműködés alapja az a meglévő bizalom, amely a két ország összetett gazdasági és sokszínű kulturális kapcsolataira épül. Hozzátette: Németország az első számú külkereskedelmi partnere Magyarországnak, az export 27,3 százaléka oda irányul, az importból pedig 26 százalékkal részesedik Németország. A teljes egészében, illetve részben német tőkével alapított vállalatok több mint 300 ezer munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon. Németország a legnagyobb tőkebefektető is Magyarországon, 2010 óta közel 6,5 milliárd euró értékű beruházás érkezett Magyarországra, több mint félszáz német vállalat létesített új gyáregységet itt, vagy növelte kapacitását - tette hozzá a miniszter.
    Varga Mihály a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elmúlt héten közzétett jelentésére hivatkozva rámutatott: a stabil és fejlődő német-magyar gazdasági kapcsolatoknak köszönhetően már több mint 6000 német vállalatnak vannak pontos ismeretei a magyar gazdaság egyre javuló helyzetéről, valamint a magyar kormány támogató és ösztönző gazdaságpolitikájáról. Rámutatott: a felmérés legfontosabb megállapítása az, hogy az úgynevezett befektetőihangulat-index, amely egyszerre veszi figyelembe a vállalatok véleményét az ország gazdasági kilátásaira és az adott vállalat jövőjére vonatkozóan, jelentősen javult az elmúlt évihez képest, 10 pontról az idén 18 pontra emelkedett.