Emma napja van. | 2024.04.19

Tényleges életfogytiglant kapott a magyarbánhegyesi kettős gyilkosság tettese

2016-04-19 10:11:12

 

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2014-ben két embert lelőtt, kettőt pedig életveszélyesen megsebesített Magyarbánhegyesen. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

 

    A táblabíróság előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek az 50 éves vésztői férfit.
    A már többször büntetett férfi 2005-ben ismerkedett meg későbbi élettársával, akitől négy év múlva kislánya született. Kapcsolatuk megromlott, a vádlott többször bántalmazta az asszonyt, aki emiatt 2014-ben gyermekükkel együtt hazaköltözött édesanyjához a Békés megyei Magyarbánhegyesre.
    A férfi azonban erőszakkal magához vette a kislányt, ezért az anya gyermekelhelyezési pert indított. A nő közben újból szorosabb kapcsolatba került korábbi barátjával, aki már Németországban élt. A vádlott attól félt, hogy ha a bíróság a kislányt az édesanyjánál helyezi el, akkor külföldre költöznek. A férfi a korábbi élettársát és a nő barátját is megfenyegette, hogy megöli őket.
    A gyermekelhelyezési per miatt 2014. május 15-én a szülők és a nagyszülők is pszichológiai vizsgálaton vettek részt Szegeden. Miután visszatértek Magyarbánhegyesre, a vádlott magához vett egy korábban illegálisan vásárolt 9 milliméteres pisztolyt és kilenc lőszert, majd bement a házba, ahol korábbi élettársa lakott. Amikor a nő és a barátja kiment az udvarra, a vádlott utánuk ment, és lelőtte a férfit, majd az épületben minden felnőttet több lövéssel megsebesített. Ezután a kislányt magához véve elmenekült, de nem sokkal később feladta magát a rendőrségen.
    Az elsőként meglőtt férfi és a kislány nagymamája a helyszínen meghalt, a gyermek anyját és a nagymama élettársát életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Az idős férfi, aki gerincsérülése miatt csak mankóval tud járni, a táblabíróság előtt azt mondta, hogy a vádlott - bár lett volna erre lehetősége - a mai napig nem kért bocsánatot a túlélőktől és az elhunytak hozzátartozóitól.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó