Emma napja van. | 2024.04.19

PM: katasztrófa fenyegeti az egészségügyet

2016-04-15 14:00:00

 

Kétszáz négyzetméteres fekete zászlót terítettek ki a Parlament főbejáratának lépcsőjére pénteken a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjai és aktivistái, hogy ezzel fejezzék ki álláspontjukat, amely szerint katasztrófa fenyegeti a magyar egészségügyet. A párt petíciót is indít a témában.

 

    A PM szervezésében nem sokkal délelőtt 11 óra után mintegy kéttucatnyian - az Országgyűlési Őrség felszólítása ellenére - átléptek a lépcsőt a tértől elválasztó láncon, majd leültek a kiterített zászló szélére.
    Szabó Tímea társelnök újságíróknak azt mondta: közösen vállalnak szolidaritást a kórházi dolgozókkal, és közösen tiltakoznak az egészségügy tarthatatlan állapota miatt. A független képviselő felemelte szavát a kormány "embertelen és szívtelen politikája" ellen. Hozzátette: az orvosok és az ápolók egyharmada már külföldre menekült, az intézményekben nincsenek meg az ellátáshoz szükséges eszközök, a betegek pedig "lassan meghalni járnak a kórházakba".
    A társelnök bejelentette: pártjuk pénteken petíciót indít és aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy a kormány tegye vissza az egészségügybe az elmúlt öt évben kivett 400 milliárd forintot, az ágazat dolgozóinak biztosítson "emberhez méltó béremelést", mindent tegyen meg a kórházi fertőzések visszaszorításáért, szüntesse meg a várólistákat és pótolja a hiányzó háziorvosokat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó