Emma napja van. | 2024.04.19

Megújul Szolnok összes játszótere

2016-04-11 08:55:09

Megújul Szolnok mind az ötvenöt, különböző kategóriájú játszótere, a munkálatok a napokban kezdődnek meg és egy hónapon át tartanak - tájékoztatta a Tisza-parti város főkertésze hétfőn az MTI-t.
Boros Zoltán elmondta: a felújítás a város tizenhat kiemelt játszóterén az ütéscsillapító felületek és a homokozók rendbetételével indul, majd a szükséges eszközök, szerkezeti elemek kijavítása, cseréje következik. Hozzátette: erre vonatkozóan már leadták a rendeléseket.
    A főkertész hozzátette, hogy a legtöbb problémát a rongálásból - például a kerítések ledöntéséből, a hintaülőkék szétvágásából, széttöréséből -  eredő károk jelentik.
    A játszótéri eszközök már viszonylag stabilak, lassabban használódnak el, mint a régebbi típusú eszközök, viszont veszélyforrást jelent, ha a széttört üvegek az ütéscsillapító felületekre vagy a homokozókba kerülnek  - jegyezte meg.
    A munkálatokat sorolva példaként elmondta: a József Attila úton kitépett kerítés helyére erősebb szerkezetű, fából készültet telepítenek majd. A Várkonyi téri csúszka szétszakadt sodronyához rendelt alkatrész heteken belül megérkezik, így hamarosan használhatják majd a közkedvelt eszközt a gyerekek. A Széchenyi-lakótelepre már megérkezett a homok, amellyel a hinták, csúszdák alatti területeket és a homokozókat töltik fel- fűzte hozzá.
    Boros Zoltán jelezte: az idén eszközöket pótolnak és kerítéseket cserélnek, de jövőre három új játszótér is épül a városban.
    A szolnoki polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint egy 2008-ban indult hároméves program eredményeként a megyeszékhelyen több új játszótér épült, illetve akkor is megújították a már meglévőket. 2008-ban 157,4 millió forintot fordított az önkormányzat a programra, egy évvel később 131 milliót, míg 2010-ben 118 millió forintot. A játszóterek rendbetételére idén a város 15 millió forintot költ. 
    Szolnokon a játszótereket mintegy kilencezer gyermek használja - közölte a hivatal.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó