Gedeon napja van. | 2024.03.28

Helyettes államtitkár: meg kell ismerni a családok szétesésének problémáit

2016-04-07 09:33:05

 

Meg kell ismerni a családok szétesésének problémáit, tudni kell, milyen okok vezetnek a váláshoz, milyen élethelyzetekben nincs más kiút, miként lehet megvédeni a gyerekeket és újrakezdeni az életet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

 

    Fűrész Tünde a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet A családok szétesése című rendezvényén kiemelte, erről a témáról kevesebb szó szokott esni, annak ellenére, hogy a statisztikai adatok szerint a házasságok fele válással végződik, és minden kilencedik felnőtt már legalább egyszer elvált. Ezért fontos a válások okainak elemzése, a konferencia pedig segíthet a válás megértésében és a házasságok erősítésében - tette hozzá.
    Felidézte, a házasságkötések száma az ezredforduló után elkezdett visszaesni, 2010 után azonban megindult egy emelkedés, és 2014-ig csaknem tíz százalékkal, tavaly pedig több mint 18 százalékkal nőtt a számuk, ami 45 900 esküvőt jelent. Ez az elmúlt másfél évtizedben a legmagasabb szám.
    A helyettes államtitkár elmondta, az ezredfordulón évente 24-25 ezer válás történt, 2010-től azonban elkezdett csökkenni ezek száma, 2014-ben - ötven év után először - 20 ezer alá csökkent, tavaly viszont megint enyhe emelkedést tapasztaltak.
    Kiemelte, a válás és a házasság mindenkinek a magánügye, de figyelembe kell venni, hogy a válásnak vannak társadalmi és gazdasági hatásai, rombolja a családot és az önérzetet. Pedig a jó házasság biztonságot adó szellemi és fizikai lét, - Kopp Mária szociológust idézve - egy "egészségvédő faktor". A családvédelmi törvény is úgy fogalmaz, harmonikusan működő családok nélkül nincsen jól működő társadalom sem - hangoztatta.
    A polgári kormány ezért több eszközzel segíti a családok életét, hogy együtt tudjanak maradni és harmonikusan élhessenek - hangsúlyozta Fűrész Tünde.
    A Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet az elmúlt két évben öt egyetemmel közösen végzett kutatást a klasszikus családmodellt érő kihívások témakörében. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem kutatói a többi között arra keresték a választ, milyen összefüggések mutatkoznak a gyermekvállalás, a családi értékek, a válás és a vallás között, milyen jelentőséggel bírnak a gyerekes háztartásokban a társadalmi juttatások és a családi adózás, milyen családi hátterük van a bűnelkövetőknek és milyen nézeteket vallanak a családról, valamint milyen kapcsolat van a családi háttér és a gyerekek iskolai teljesítménye között.