Auguszta napja van. | 2024.03.29

Korrupciókutató központ: az uniós pályázatok növelik a korrupciós kockázatokat

2016-04-06 13:48:00

 Az uniós közbeszerzési pályázatok csökkentik a versenyt és növelik a korrupciós kockázatokat - ez derült ki a Korrupciókutató Központ Budapest kutatásából, amit a központ igazgatója a Kopint-Tárki Zrt. és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös sajtótájékoztatóján szerdán ismertetett.

    Tóth István János elmondta, hogy a 2009 és 2015 között meghirdetett mintegy 135 ezer közbeszerzés adatait elemezve kijelenthető: az időszak alatt nőttek a korrupciós kockázatok, csökkent a versenyerősség, és növekedett a túlárazás mértéke és gyakorisága. Magyarországon az összes közbeszerzési forrás 40-60 százaléka az uniótól származik. Az európai uniós közbeszerzéseknél magasabb a korrupciós kockázat, mint a magyar forrásból megvalósulóknál. Ahol "túláraznak", ott ennek a mértéke a 140 százalékot is elérheti.
    A magyar közbeszerzések statisztikai elemzése, 2009-2015 című mintegy hetvenoldalas tanulmány szerint a 2010-ben bevezetett új közbeszerzési törvény jelentősen csökkentette az átláthatóságot, az uniós közbeszerzések kevésbé transzparensek, mint a magyar forrásból finanszírozottak. A legnagyobb korrupciós kockázatot jelentő egypályázós vagy verseny nélküli közbeszerzések aránya magas, 25-30 százalék között mozog. Lengyelországban egyébként ez az arány eléri a 40-45 százalékot is.
    A versenyerősség jobban csökkent az uniós pályázatoknál, mint a magyar finanszírozású közbeszerzéseknél. Ismertette: míg 2009-ben és 2010-ben nem jellemezte a közbeszerzéseket az árak "túlméretezése", addig 2015-ben ennek mértéke jelentős volt. A legfertőzöttebb az informatika és az ingatlan, illetve az üzleti szolgáltatások területe, az építőipari árakat azonban általában nem kalkulálják a valóságosnál lényegesen magasabbra. Az építőipari korrupció nem az árakban, hanem a pályázatok elnyerésében és a kartellben jelenik meg inkább.
    Minimális a korrupciós kockázat, ha van nyilvános ajánlattételi felhívás, ebben az esetben a túlárazás sem jelenik meg - mondta. A túlárazás elenyésző ott, ahol a közbeszerzés transzparens volt, és ugyanez figyelhető meg erősebb verseny esetén.
    Kitért arra: Magyarország helyzetén sokat javítana, ha a közbeszerzések adatait rendszerezett formában statisztikai elemzésre alkalmas módon tennék közzé egy kormányzati honlapon. Ennek hiánya nehezíti a kutatásokat - mutatott rá. Hozzátette: a közbeszerzési korrupció egész Európában általános probléma.