Gedeon napja van. | 2024.03.28

KKM: Szijjártó az európai kihívásokról tárgyalt az ET parlamenti közgyűlésének elnökével

2016-04-05 11:59:00

 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden fogadta Pedro Agramuntot, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének elnökét, és egyetértettek abban, hogy Európának a második világháború lezárása óta nem kellett egyszerre annyi és olyan súlyos kihívással szembenéznie, mint most.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a megbeszélésen Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ellenőrizetlen és szabályozatlan bevándorlási hullám jelentős mértékben növeli a terrorveszélyt Európában, egyúttal rontja a közbiztonságot, és erre a helyzetre közös európai választ kell adni.
    A külügyminiszter arra kérte tárgyalópartnerét, hogy az Európa Tanács tegyen meg mindent Európa egységének megőrzéséért, ugyanis - mondta - egyre több nyugat-európai vezető tesz olyan nyilatkozatot, amely a nyugat- és kelet-európai országok egymással való szembeállítását célozza.